Szabó Zoltán: Húsz nap alatt húsz ironman

Két magyar versenyző is rajthoz áll a hétfőn kezdődő Swissultra leghosszabb, „Double Deca” távján, amelyen az indulóknak húsz nap alatt húsz ironman távú triatlont kell teljesíteniük. Szabó Zoltánnak tavaly már megvolt a tíz, most duplázna.

„Mindenki függ valamitől…” – szól a Hyperkarma együttes legendás zeneszáma. Az ultratávú sportolókra ez a függés különösen igaz lehet, bár azt szokták mondani, hogy valaki vagy valamiért fut vagy épp valami elől. A teljes távú ironman teljesítése, azaz a 3.8 kilométer úszás, majd 180 kilométernyi kerékpározás és végül levezetésképp a maratoni táv lefutása sok amatőr sportolónak már önmagában embert próbáló teljesítmény.

Vannak azonban olyan elszánt sportrajongók, akik nem érik be egy ironmannel, hanem ötöt, tízet vagy épp húszat teljesítenek – egyhuzamban. Köztük van az ötvenegy esztendős Szabó Zoltán is, aki a tavalyi tízszeres ironmanjét szeretné idén túlszárnyalni a húsz teljesítéssel.

Pedig a százhalombattai férfi nem volt hivatásos sportoló, harmincöt esztendős korában, tizenhat éve lett a triatlon megszállottja. Mindig is tehetséges úszónak számított, már gyerekkora óta nagyon szeretett mozogni. Hamar megtanult kerékpározni is, futni kezdett el legkésőbb. A futásban érzi magát leginkább sebezhetőnek, és ott szeretne még többet fejlődni az évek során. Kitartása, szorgalma és alázatos edzésmunkája mindenkinek példaértékű lehet, aki a sportban keres menedéket.

Jó emlékekkel térhet vissza

Szabó Zoltán Százhalombattán él, és egy acélszerkezeteket gyártó cégnél dolgozik. Tavaly már részt vett a svájci versenyen, akkor a tíznapos kihívást választotta, így nem naponta kellett a teljes távú ironmant teljesítenie. Először harmincnyolc kilométert úszott, majd ezernyolcszáz kilométert tekert, és végül lefutott tíz maratoni távot, így összesen 304 óra 54 perc 10 másodperces idővel az előkelő tizedik helyen ért célba.

„Egy tragédia után még inkább a sportba menekültem, ekkor jöttek az ultratávok az életemben. Bebizonyosodott, hogy a sport, a mozgás valóban segít a legnehezebb élethelyzetekben is. Tavaly részt vettem a Swissultra nemzetközi ultratriatlon-versenyen, amely eddigi pályafutásom legnehezebb, de egyben legnagyobb élményét jelentő próbatétele volt. Örökké emlékezetes marad a pillanat, amikor »deca ironman« lettem!”

A tavalyi sikerélmények hatására idén – dupla vagy semmi alapon – a húsz teljesítésre hajt, ennek jegyében telt a felkészülési időszaka. Később pedig szeretne rajthoz állni az Amerikai Egyesült Államokban megrendezésre kerülő harmincszoros ironmanversenyen. Családja maximálisan támogatja.

„Nagyon fontos a családi háttér. A párom minden versenyen velem van és mindenben támogat, gyakorlatilag ő a masszőr, a szakács, az ügyintéző és a legfőbb lelki társam is a versenyeken. Ezenkívül rengeteg pozitív energiát kapok a barátaimtól, ismerősöktől, sporttársaktól, ami nagyon motiváló. Sajnos mivel amatőr sportról van szó, az anyagi támogatás egyelőre szerény. Mondhatni, nyaralások helyett a versenyzésbe ölöm a kerestem nagy részét. Szerencsésnek mondhatom magam amiatt, hogy egy kedves családi barátunk, aki eddig is egyengette a sportpályafutásomat, a közelmúltban elvállalta a menedzselésemet. Már most kijelenthetem, hogy van jelentősége. Bízom benne, hogy a legközelebbi nagyobb versenyemre talán már saját masszőrrel mehetek, a regeneráció szempontjából ez kulcsfontosságú volna.”

Zoltán elmondása szerint az idei versenyen egyetlenegy célja van, mégpedig a huszadik napot követő célszalag átvétele, amelyre legkésőbb szeptember elsején hajnali három órakor kerülhet sor, ugyanis akkor jár le a verseny szintideje. Aki kíváncsi a Swissman aktuális eredményeire és Zoltán szereplésére, a Facebook-oldalán keresztül tájékozódhat a legfontosabb információkról.

Mi is az a Swissultra?

76 kilométer úszás, 3600 kilométer kerékpározás és 844 kilométer futás vár Szabó Zoltánra és társaira, akik beneveztek az egyik leghíresebb ultratriatlon-verseny leghosszabb távjára. Összesen tizenegy elszánt sportember áll rajthoz augusztus tizenkettedikén reggel hét órakor Svájcban, Buchs településen, ami otthont ad a Swissultra versenyének. Az indulók között még egy magyar versenyzőért, a pécsi Mindum Károlyért is izgulhatunk, aki szintén a legkeményebb próbatételt választotta. A versenyzőknek minden reggel hét órakor a városi nyitott uszodában kell medencébe ugraniuk, hogy teljesítsék a 3.8 kilométernyi úszást, amelyre két óra áll rendelkezésükre. Ezt követően jöhet a kerékpáros etap, amit tizenegy órakor lehet elkezdeni, majd minden nap az adott szakaszt másnap hajnali három óráig kell befejezni ez eredményes maratoni táv lefutásával. A mezőnyben a rövidebb, tíznapos megméretésen is lesz magyar induló Rokob József személyében, valamint Szőnyi Ferenc ultratriatlonistáért is szurkolhatunk, aki az ötnapos kihíváson teszi majd próbára erejét.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.