Szombaton újra Vasi Vasember

A júliusról elhalasztott 36. nemzetközi triatlonversenyt szeptember 12-én rendezik meg, de a négyszáz induló között ezúttal csak két külföldi lesz – ha a Külügyminisztérium hozzájárul.

Csaknem négyszázan állnak rajthoz szeptember 12-én, szombaton Szombathelyen a 36. Vasi Vasember triatlonversenyen, amelyet a koronavírus-járvány miatt július közepéről halasztottak szeptember közepére. Hertelendy Zsolt, a rendezvény főszervezője elmondta, szigorú óvintézkedések betartása mellett rendezik meg a versenyt, fokozottan ügyelve a kötelező távolságra és a higiéniai előírásokra, egyebek között a kézfertőtlenítés lehetőségére is.

A versenyen várhatóan két külföldi résztvevő is indul, engedélyükről még egyeztetnek a Külügyminisztériummal. A Vasi Vasemberen a korábbi években számos külföldi indult, ám az idén a legtöbben lemondták a részvételt.

A Magyar Triatlonszövetség uniós forrásból anyagilag is támogatta, hogy a rendkívüli időpontban és helyzetben is megrendezzék a több évtizedes hagyományokkal rendelkező erőpróbát.

A Csónakázó-tóban 1500 méter úszás, hét Szombathelyhez közeli településen keresztül vezető 40 kilométernyi kerékpározás, valamint a múzeumfalu körül 10 kilométer futás vár az indulókra. Délelőtt 11 órától külön rajtol a férfiak, a szenior férfiak, a váltók és végül a hölgyek mezőnye.

Hertelendy Zsolt szólt arról is, hogy a verseny lebonyolítását kétszáz önkéntes segíti, akiknek egyike Horváth Attila, Szombathely sportért felelős alpolgármestere.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.