Határtalan fejlesztések

A szlovák–magyar határon átnyúló együttműködési program keretében fejlesztik a Novohrad–Nógrád UNESCO Globális Geopark és az aspiráns Bükk-vidék Geopark turizmusát.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának (BNPI) közlése szerint a GEOTOP-pályázatnak köszönhetően mintegy 188 ezer euró (több mint 65 millió forint) segíti a túrahálózat bővítését, új tanösvény kialakítását és a túravezetők képzését.

A szlovák és magyar területeken új szolgáltatásokat vezetnek be, a geoparkok értékeiről képzési anyag és módszertani kézikönyv is készül.

Az oktatók mellett – akik a geoparkokat akár tanórákon, akár kirándulás formájában mutathatják be – a térség turisztikai vállalkozói is képzésben részesülhetnek, hogy szélesebb körű tájékoztatást tudjanak adni vendégeiknek.

A Nógrád megyében és Dél-Szlovákiában, valamint Heves megyében működő geoparkok túrahálózatát egy határon átnyúló tanösvény kialakításával kötik össze, egy nyomvonalon pedig interaktív tanösvényt alakítanak ki.

Az új útvonalat és a térségek 70 értékes földtani helyszíneit mobilapplikációban is rögzítik.

A térségbe látogatókat egy GeoKultStamp pecsételő játékkal irányítják és ösztönzik minél több geoparki helyszín felkeresésére.

A projekt vezető partnere a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, partnere Fülek város önkormányzata.

(Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.