Ilyen volt a Téli Mátra – belülről

A Csupasport sem maradhatott le az ország egyik legnépszerűbb teljesítménytúrájáról, a Téli Mátráról. Igaz, ezúttal a legkisebb távot vállaltuk be, de mit tegyünk, ha egyszer ez kellett a nagyobb célhoz?

Talán sehol nem túráztam annyit itthon, mint a Mátrában, és ha csak lehet, soha nem hagyom ki a januári Téli Mátrát sem, mint a hegy – és az ország – egyik emblematikus és legszebb teljesítménytúráját.

Idén nemcsak azért voltam különösen motivált, mert negyvenéves lettem, hanem mert már csak egyetlen táv hiányzott ahhoz, hogy valamennyi túrát kipipáljam a rendezvényen. A Téli Mátrának négy változata van (XL, L, M és S), nekem pedig éppen a legrövidebb, a 18.7 kilométer hosszú „S” hiányzott a gyűjteményemből, a többit már tejesítettem szintidőn belül az elmúlt években.

Az első pecsételőhely, Lajosháza

Hárman, középiskolás barátok vágtunk neki a túrának, én január 26-án hajnalban Budapestről utaztam föl, és igencsak bajban lettem volna, ha egyikünk nem lakik Mátrafüreden, ahonnan a túra indul. Így barátom háza előtt le tudtam tenni az autómat, ugyanis kora reggel már lehetetlenség volt a kiindulási pont, a Mátra Szakképző Iskola közelében parkolóhelyet találni. Sőt, már attól távol sem volt könnyű.

Amúgy nem gondoltuk, hogy bármi problémánk lenne az ötórás szintidővel, mert nem vagyunk teljesen edzetlenek, de azért minimális holmival indultunk el, csak vizet, csokit és szendvicseket vittünk magunkkal. Az első, hat és fél kilométeres szakaszt nagyon megnyomtuk, egyrészt, hogy megalapozzuk a jó szintidőnket, másrészt, hogy belőjük, mire vagyunk képesek.

Megnyugodhattunk, mert az első pecsételőhelyet húsz perccel a szintidő előtt értük el, pedig hatalmas volt a tömeg, amire az első szakaszon mindig fel kell készülni a Téli Mátrán.

Tea a második pecsételőpontnál, a Vörösmarty turistaháznál

Azért megéreztem, hogy már nem vagyok olyan erőben, mint régen, a lovaglóizmom már az első szakaszon meghúzódott, ráadásul kikötődött a bakancsom is a kamásli alatt, viszont nem voltam hajlandó megállni öt percre sem, így az előttem álló négy és fél kilométert a Vörösmarty-fogadóig lötyögő bakanccsal tettem meg. De aki ilyen lusta, az meg is érdemli.

Mentálisan az egyik legnehezebb része a túrának egyébként az, hogy a tömeg miatt az ember nehezen tudja tartani a saját tempóját. Ez volt egyébként a másik oka annak, hogy nem álltam meg bekötni a cipőmet, hiszen többször nagyon betömörültünk, szinte egymás sarkán tapostunk, ezért néha úgy éreztem magam, mint egy kis teljesítményű kocsival az autópályán, ahol egy egész kamionsor cammog előttem: sokkal gyorsabb nem vagyok náluk, de ha megállok egy pihenőnél, akkor visszaelőznek, és kezdődik az egész hercehurca elölről.

A sebesség egyébként relatív, mert volt, akinek meg éppen én voltam csigalassú, de nincs ezzel gond, hiszen a túrázásban az a szép, hogy mindenki a saját tempójában haladhat, hiszen a szintidőn kívül semmivel és senkivel sem kell versenyeznie.

A túra legmagasabb pontján, a Vörösmarty-turistaháznál, 714 méterrel a tengerszint felett ittunk egy teát, lőttünk pár fotót, és bár időben nagyon jól álltunk, siettünk is tovább, hogy a problémásabb részeket és az ottani nagyobb torlódásokat elkerüljük. Az a tudat pedig határozottan jót tett mindannyiunknak, hogy tisztában voltunk vele, innentől – kis kivétellel – csak lefelé vezet az utunk.

Mátrafüredi befutó a kisvasút sínjein

Lefelé azért figyelni kellett az eljegesedett és meredek részek miatt, de a szervezők szokás szerint kötelet feszítettek ki a kényes helyekre, így gond nélkül értünk le Mátrafüredre. Mikor megláttam a település első kerítését, ránéztem az órámra, amely szerint 3 óra 50 perce indultunk el.

Ekkor gondoltam egy merészet, hogy jó lenne teljesíteni a távot négy órán belül, vettem még egy utolsó lendületet, de öt perc után konstatáltam, hogy kissé túlértékeltem saját képességeimet (lásd még: már nem vagyok olyan fiatal), ebből sajnos nem lesz semmi, és elengedtem a dolgot.

Jól is tettem, mert végül 4 óra 8 perc alatt értem be, pedig nem vettem vissza látványosan a tempóból. Bár jelentősége nincs, összehasonlításképpen azért ideírom, hogy a rekorder, Balogh Márk 1994-ben 1 óra 21 perc alatt teljesítette ugyanezt a távot.

A célban mindenki oklevelet kapott

A Téli Mátra – az ország egyik legnépszerűbb teljesítménytúrája lévén – évek óta csúcsra van járatva, amit a szervezők jól kezelnek. Az egyre növekvő tömeget egy idő után megállították azzal, hogy regisztrációhoz kötötték az indulást, ami viszont létszámhoz kötött, azaz véges.

A cél pedig az elmúlt években az iskola aulájából átkerült a tornaterembe, ami szintén nagyon jó döntés volt, mert így nem torkollik káoszba a túra vége, mint régen, amikor a beérkező, fáradt túrázók belakták az aulát, ahol ezzel párhuzamosan díjkiosztó is folyt. Sőt, mikor megálltunk egy percre, az egyik szervező udvariasan az aulába terelt bennünket a tornateremből, hogy legyen helye az érkezőknek.

Elégedettségemet fokozta, hogy ezzel a túrával megcsináltam a Téli Mátra valamennyi távját (nagyképűen úgy is lehet fogalmazni, hogy megvan a Téli Mátra Grand Slam), de az egészen biztos, hogy ennek ellenére ugyanúgy ott leszek minden évben, január végén Magyarország egyik legnépszerűbb, legszebb és legjobban szervezett teljesítménytúráján.

A Téli Mátra „S” útvonala (18.7 kilométer)

 

A TÉLI MÁTRA TELJESÍTMÉNYTÚRA TÍPUSAI
S – táv: 18.7 km. Szintemelkedés: 611 méter. Szintidő: 5 óra
M – táv: 25.2 km. Szintemelkedés: 972 méter. Szintidő: 7 óra
L – táv: 34 km. Szintemelkedés: 1238 méter. Szintidő: 9 óra
XL – táv: 40.5 km. Szintemelkedés: 1599 méter. Szintidő: 10 óra 30 perc

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.