Nyolc év kirándulás a füstös hegyen

Luke Akard négy évesen, édesapjával kezdte el meghódítani az amerikai Great Smoky Mountains összes, több mint nyolcszáz mérföldet kitevő túraútvonalait, amelyeken most, tizenkét éves korára értek végig.

A Great Smoky Mountains, rövidebben Smoky Mountains, még rövidebben Smokies az Egyesült Államok egyik legkedveltebb hegysége, nemzeti parkját évente több mint 11 millió turista keresi fel, ezzel a legnépszerűbbnek számít az egész országban.

A környék nem elsősorban a magasságával kápráztatja el az oda látogatókat, hiszen 2025 méteres a csúcsa, sokkal inkább a 76 000 hektárnyi ősfás erdő és a változatos állatvilág – a fekete medvéknek és a szalamandráknak is jelentős populációja él ott – vonzza a látogatókat a világörökségi helyszínek közé is jelölt hegységbe.

Nem csoda hát, ha a környéken lakók előszeretettel kirándulnak a Smokiesban, akárcsak Luke Akard. A most tizenkét éves fiú négyévesen kísérte el édesapját az első túrájára, és nyolc év alatt fokozatosan végigjárták a hegység összes túraútvonalat. Ezzel 801 mérföldet, átszámolva 1289 kilométert gyalogoltak.

„Akadtak pillanatok, amikor elbizonytalanodtam, de mindig átlendültem rajtuk – nyilatkozta a 12 éves Luke a WBIR csatornának. – Tudtam, hogy ha kitartok, édesapámmal képes leszek végigcsinálni, és sikerült.”

A fiú édesapja a csatorna kérdéseire válaszolva elmondta, az egyik legkönnyebb, 10 mérföldes túrával kezdtek, és amikor látta, fia milyen jól érzi magát, fokozatosan nagyobb utakra vállalkoztak.

„Nem azzal a céllal indultunk el, hogy a Smokies minden útvonalát teljesítsük.

Az ötlet két éve merült fel bennünk, amikor végiggondoltuk, milyen sokfelé jártunk már, és úgy voltunk vele, akkor miért ne tűzhetnénk ki magunk elé ezt a célt. Tavaly már csak kétszáz mérföld hiányzott, és ugyan akadtak nehéz szakaszok, mindig erőt merítettünk egymásból.”

Az utolsó métereket a páros a múlt héten teljesítette, a célban rokonok és barátok várták őket, hogy közösen ünnepelhessenek. S, hogy milyen érzés teljesíteni egy ekkora vállalást?

„Keserédes – vette vissza a szót Luke Akard. – Büszke vagyok rá, hogy sikerült végigjárnunk az egész hegységet, de hiányozni is fog az állandó készülődés. Új kihívást kell találnunk.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.