Tűzgyújtás zselés és viaszos vattával

Ha kempingezés vagy hosszabb túra alatt tüzet gyújtanánk, nem árt, ha a gyufán kívül vannak nálunk segédeszközök, amelyekkel rossz időjárási körülmények között is sikerrel próbálkozhatunk.

Sok túrafelszerelést árusító bolt tart készleten különböző tűzgyújtási segédeszközöket. A legtöbb esetben ezek különböző szikráztató rudak, amelyekkel manuális vagy elektromos úton segíthetünk a farakás alá helyezett gyújtósnak a lángra lobbanásban. Nem feltétlenül kell azonban ilyesmiket magunknál tartanunk – az alábbi videóban két olyan otthon, előre elkészíthető megoldás látható, amely helyettesíti a szikráztatót, ráadásul jóval kevesebb helyet foglal, és könnyebb annál.

 

 

Az összeállítás nem bonyolult, az első tűzgyújtóhoz mindössze petróleumzselére és vattára lesz szükség. A vattából formázzunk gombócokat, kenjük be mindegyiket zselével, majd tegyük bele egy légmentesen zárható kis műanyag dobozba. A dobozkát vigyük magunkkal a túrára, tűzgyújtásnál vegyünk elő egy zselés vattagombócot, tegyük a gyújtóshoz, és gyújtsuk meg.

A vattagombóc sokáig ég, stabil lángot ad, hatékonyan segít, hogy lángra kapjon a farakásunk. Hasonló hatást érhetünk el, ha korong alakú vattával és vaksszal vagy viasszal (paraffin, gyertya, de igazából bármilyen jó) dolgozunk.

A viaszt olvasszuk fel, egy fém fogóval mártsuk bele a korongokat, tegyük tapadásmentes felületre, várjunk, amíg megszárad, majd szintén légmentesen zárható műanyag dobozba tegyük el. Hatásfoka nagyjából egyenértékű a petróleumzselés vattáéval, ráadásul a nedvességnek is jól ellenáll.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.