A dobogó elérhető, az arany távolodik

Berecz Zsombor a harmadik helyen áll az olimpián finn dingiben. A hétvégén kiderül, milyen esélyekkel várhatja majd az utolsó fellépését, a keddi éremfutamot.

Második, második, kilencedik, negyedik, hatodik, hetedik.

A fentiek a 2018-as világbajnok, nemrég hosszabb interjúban bemutatott Berecz Zsombor helyezései az eddigi hat futamban az olimpián. A remek kezdést kicsit visszafogottabb folytatás követte, nagy baj persze nincs, a versenyben egyelőre a harmadik helyen áll a magyar versenyző. Inkább azért lehet kicsit bosszús, mert közvetlen vetélytársai mintha már nem tudnának hibázni.

A címvédő brit Scott Giles a két gyengébb futama után (két kilencedik helyezés) a következő négyet megnyerte, a spanyol Joan Cardona Mendez pedig csak egy futamban csúszott le eddig a képzeletbeli dobogóról, akkor az ötödik lett.

Ez a helyezés azonban most nem számít (miként nem számít Berecz egyetlen és Giles egyik kilencedik helye sem), hiszen a leggyengébb eredmény kiesik. Így talán Mendez a kisebb hátránya ellenére némi előnyben is érezheti magát a brittel szemben, lévén, hogy neki inkább belefér, ha mindketten a mezőny közepén, a kilencedik helynél hátrébb végeznek szombaton.

A tíz futamot egy dupla szorzójú éremfutam követi, azaz mondhatjuk, hogy a verseny felén vagyunk túl. Gilles-nek 13, a spanyolnak 14 helyezési pontja van, őket követi Berecz Zsombor 21 ponttal, a holland Heiner és az argentin Olezza Bazan 23-23 pontos. Úgy tűnik, ők öten oszthatják el a dobogós helyeket, hiszen az első két futamot megnyerő török versenyző már eléggé lemaradt, 30 pontnál tart.

Fotó: Peter Parks/AFP

 

A magyar tévénézők eddig nem sokat láthattak Berecz Zsomborból, de ez nem az M4 Sport hibája, egyszerűen a japán tévések hagynak ki futamokat. Talán az is közrejátszik a versenyszám mellőzésében, hogy a finn dingi utoljára szerepel az olimpia műsorán. Hogy a magyar világbajnok milyen futamokkal búcsúzik Tokiótól, az a következő napokban kiderül, de akár látjuk, akár csak halljuk, az biztos, hogy az érem nagyot szólna!

Frissítés: Szombaton Berecz egy harmadik hellyel kezdett, majd egy ötödikkel folytatta, Gilles előbb hatodik lett, majd első, a spanyol tizenharmadik és hetedik. Ez azt jelenti, hogy az utolsó futamok előtt a brit 20, Cardona Mendez 26 ponttal áll, Berecznek 29 pontja van a harmadik helyen, hét ponttal előzi a negyedik hollandot.

Címlapfotó: MTI

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.