Ausztria: drága, mégis kifizetődő

A valódi kerékpáros paradicsom jól kiépített úthálózattal, változatos terepekkel, hegyen-völgyön át, tavak és folyók partján kanyargó utakkal várja a kerekezni vágyókat.

Történetünk főszereplője jámbor, jó indulatú bringabarát. Nem lenne sportszerű, ha nevén neveznénk, még a végén ráismer valaki. Legyen ezért csupán Jani, aki csaknem húsz évvel ezelőtt, még kisiskolásként ízlelte meg a kerékpártúra gyakran édes, neki azonban inkább savanyú ízét. Egyetlen nap leforgása alatt ugyanis számos olyan hibába esett, amelyre a bringások mindentudó kézikönyve azzal a szöveggel figyelmeztet: „Ne tedd!”
A határ menti Sopronban felcseperedő Jani az ausztriai Feketevárosba (Purbachba) járt át tanulni. Közeledett már a tanév vége, és az iskolája egynapos – rövidített – kerékpártúrát szervezett a Fertő tó körül. Jani egyébként amolyan fotelsportoló volt csupán, de ebből a buliból nem akart kimaradni. Nem vette figyelembe, hogy a tekeréshez szokott sulitársai sokkal jobban bírják szuflával, mint ő valaha is bírta.
Aztán ott volt a kerékpárválasztás gondja.

Kölcsönbiciklivel vágott neki a túrának, és néhány száz méter megtétele után már kiütköztek a hibái. A váltó akadozott, míg a nyereg egyre kényelmetlenebbnek bizonyult.

Szörnyen feltörte Jani hátsóját, amikor is váratlanul özönvízszerű eső zúdult a kalandvágyó nyakába. Persze nem volt nála esőkabát, mi több, egyetlen váltóruha sem. Csuromvizesen, vacogó fogakkal dünnyögte, hogy ebből elég!
Ma már persze tudja, hogy lehetett volna türelmesebb és előrelátóbb is. Akkor talán nem siklik át olyan sebesen a túra szépségei felett. Ausztria bizony megéri a tervezést, nyugati szomszédunknál vannak Európa-szerte a legszebb kerékpár-útvonalak. Igazi paradicsom a kerékpárosoknak. Jól kiépített, kitáblázott úthálózat, változatos terepek várják a tekerőket, hegyen-völgyön át, tavak és folyók partján vezető utak hívogatják a kerekezni vágyókat.
Mindenki megtalálja a kedvére valót, legyen szó lelkes kezdőről vagy kihívásra ácsingózó profiról, családosról netán egyedülállóról. Ausztriában alkalmunk nyílhat megcsodálni a háborítatlan természet szépségét, a növény- és állatvilágot; megtekinteni sok-sok helyi látványosságot, műemléket, meg történelmi emlékhelyet; bejárni erdőt és mezőt.
Érdemes azonban körültekintőnek lenni. Vegyük számba, hogy mit akarunk, és mennyit bírunk, ne elsősorban a vágyainkhoz igazítsuk az úti tervet. A kerékpár legyen megbízható, jól szervizelt, s nem árt, ha néhány alapalkatrészből beszerzünk még egyet-egyet. Emellett ne hagyjuk otthon a bukósisakot (sem), s gyermekeink védelmére is nagy hangsúlyt fektessünk.
Érdemes először is tisztázni, hogy egyéni vagy szervezett útra készülünk, ez utóbbira számos példát találni a világhálón. Kedvtől, hajlandóságtól, s nyilván pénztárcától függ, hogy ki mire vállalkozik.

Egy ötnapos csoportos kerékpártúra 80 ezer forinttól foglalható. Ebben azonban még nincs benne a szállás és az étkezés költsége. Nem árt tehát, ha fejenként még 150–250 eurós (46–77 ezer forintos) költőpénzzel számolunk.

A kiscsoportos utazás előnye, hogy a váratlan helyzetekre is van megoldás, s a kerékpár szállítása sem okoz kényelmetlenséget.
Igaz, ma már szinte az összes railjet típusú vonattal elérhető Ausztriában a bringaszállítás. A díja célállomástól függetlenül 10 euró (3100 forint), jelenleg Bécsbe, Sankt Pöltenbe, Linzbe, valamint Salzburgba lehet így eljutni hazánkból. A helyfoglalás kötelező, s mert vonatonként csupán öt kerékpárnak jut hely, érdemes még időben gondoskodni a jegyváltásról.
Aki egyénileg, saját szervezésben vág bele a nagy kalandba, ugyancsak megtalálhatja a neki megfelelő nehézségi szintet. A széles kínálatban szerepelnek a könnyebb tókerülő útvonalak és a nehezebb hegyi kerékpárutak is. Aki pedig szívesen sportol, és nem csupán a természet, hanem a kultúra, valamint a történelem is foglalkoztatja, annak a látnivalók mellett elhaladó kerékpárutak is lehetőséget kínálnak az élvezetek és élmények összekapcsolására.
Hogyha pedig fogytán az erő és lankad a jókedv, vagy csak némi frissítőre vágynak a lelkes kirándulók, kitűnő fogadók, vendéglátó egységek, továbbá különleges kerékpáros szállások várják nagy szeretettel a betérőket. Meg az éppen arra tévedőket. Annak idején Jani is egy hangulatos erdőszéli büfében majszolta a bécsi virslijét két császárzsömlével és mustárral. Fájdalmas arccal nyomogatta közben sajgó fenekét, s mohón csillapította szomját. Az eső csak később hullott alá óriási cseppekben, villámok kíséretében. Mintha csak rendre akarta volna inteni Janit, hogy ne kekeckedjen a természettel.
Inkább élvezze azt.

Mura menti kerékpárút – 457 km

Ausztria egyik legszebb folyóparti kerékpárútjának tartják, a hossza 457 kilométer. Megtétele során a legkülönbözőbb tájakban gyönyörködhetünk, a Hohe Tauern Nemzeti Parktól kezdve egészen a Natura 2000 Európai Természetvédelmi Területéhez tartozó Murauenig, amely az osztrák–szlovén határon terül el. Nagy előnye, hogy az útvonalán csak ritkán fordulnak elő strapás emelkedők, ráadásul azok sem feltétlenül tartoznak a leküzdhetetlenek közé.
Alpesi legelők, rétek, varázslatos stájerországi települések és hangulatos borutak színesítik, miközben történelmi városokat is érint. Lenyűgöző látványt nyújt Európa 2003-as kulturális fővárosa, Graz. Érdekesség, hogy Frohnleitentől Grazig érdemes a Mura jobb, vagyis a nyugati oldalán kerekezni, hogy az ember a lehető legtávolabb maradjon a gépkocsik, valamint a forgalom idegesítő zajától.

Duna menti kerékpárút – 2870 km

Európa legkedveltebb és legszebb kerékpárútjai között tartják számon, 2014-ben ünnepelte fennállásának 30 éves jubileumát. Története valójában a hajóvontató utak kijavításával és megerősítésével vette kezdetét. Vonzerejét a változatos természeti környezet, a kulturális látnivalók, illetve a tökéletes infrastruktúra egyedülálló egyvelegének köszönheti. A négy, országokat átszelő szakasza összesen csaknem 2870 kilométer hosszú utat tesz ki.
Könnyű, családbarát útvonalnak számít, kiindulási és érkezési pont lehet Passau, Bécs vagy Hainburg is. A nyomvonal legtöbbször a folyó mindkét oldalán vezet, lehet tehát választani. Melkben, Göttweigben és Klosterneuburgban pompás apátságokban gyönyörködhetünk, míg másutt festői várak, mesebeli középkori templomok és rejtélyes romok kísérik az utunkat.
Tudta? Az alsó-ausztriai szakasz kiemelt látnivalói közé tartozik a világörökséghez tartozó Wachau.

Fertő tó – 135 km

A Fertő tó mintegy 20 ezer éves, Közép-Európa legnyugatabbra fekvő síkvidéki, szikes, sós állóvize. A körülötte elterülő óriási kiterjedésű területen összesen huszonkilenc különböző kerékpárút található, ezek hossza meghaladja a 970 kilométert. A tó körüli biciklitúra 135 kilométeres kihívást jelent, igaz, sík terepen, ezért gyermekeknek és időseknek is ajánlott. Rendszeres útitársunk lehet a napsütés, amely a régió egyik védjegye, egyben vonzereje is.
A kerékpárút a világörökség része, Burgenlandot köti össze Magyarországgal, és a tó keleti felén részben a Fertő tó–Seewinkel Nemzeti Parkon halad keresztül. A nádasokkal övezett szakaszokon gyakran csodálatos a kilátás, sőt testközelből figyelhetjük meg a vízimadarak életét. Érdemes kitérőt tenni Rust óvárosa, meg Purbach és Breitenbrunn borospincéi miatt.
Tudta? A nádkupolákkal díszített pihenőhelyek védelmet nyújtanak a naptól és menedéket a széltől.

Klopeini-tó – 54 km

A dél-karintiai tavat még a kevésbé edzettek is körbekarikázhatják, a vidékén templomok, emlékhelyek, szobrok csalogatnak le a nyeregből, ráadásul egy szent forrás is megállásra ösztönözhet. Az 54 kilométer hosszú, hat tó körül futó Klopeini-tó–Dél-Karintia útvonal könnyed, egész napos kerékpártúra családoknak. Az út mentén olyan csalogató célpontok sorakoznak, mint a Turnersee melletti madárpark vagy az eberndorfi apátság.
Az út különösebb nehézség nélkül teljesíthető, jelentős része kiváló minőségű, biztonságos kerékpárutakon, továbbá csekély forgalmú mellékutakon vezet, a túra szünetek nélkül négy órát tesz ki. A Klopeini-tó kiválóan alkalmas továbbá a vízi sportokra, lehet többek között kenuzni, búvárkodni, vízibiciklizni és szörfözni is.
Tudta? A tavat körbeveszik a jobbnál jobb, többnyire gyermekbarát szállodák.

Wörthi-tó – 65 km

A festői környezetben található Wörthi-tó Ausztria nagy tavainak egyike, hőmérséklete a nyáron elérheti a 20–28 Celsius-fokot is. Az egész család együtt kerékpározhat a tavat körülölelő úton, míg a megméretést keresők izzasztó hegyi szakaszokon tehetik próbára erejüket és tudásukat. A part mentén kedves alpesi fogadók, valamint tetszetős üdülőhelyek sorakoznak.
Ausztria legdélebbi tartományának fővárosa, Klagenfurt a Wörthi-tó partján fekszik, festői óvárosa számos kitüntető cím büszke birtokosa. Éghajlata, továbbá az árkádos udvarokban, átjárókban, belső udvarokban, kertekben üzemelő vendéglátóhelyek miatt igazi mediterrán város benyomását kelti. Innen indul a 65 kilométer hosszú közép-karintiai Kulturradweg, amelyen észak felé haladva lélegzetelállító épületek látványa tárulhat a szemünk elé.
Tudta? A Wörthi-tó déli partját Ausztria Riviérájának is szokták nevezni.

(Megjelent a Bringázás magazinban, 2017-ben.)

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.