Klasszikus sportág a sí. Nem csoda, hogy nagyobb a népszerűsége, és többen űzik, mint a snowboardot. Ez persze adódhat beidegződésből, megszokásból, hagyományból, elvégre a téli olimpián is nagyobb múltra tekint vissza – elég csak megemlíteni, hogy az 1936-os játékokon, Garmisch-Partenkirchenben férfi- és női versenyt is rendeztek alpesi összetettben, míg a hódeszka, vagyis a snowboard csak 62 évvel később, 1998-ban Naganóban került fel a palettára. De nemcsak ez szól a síelés mellett, hanem az is, hogy természetesebb a mozgáskultúrája, alapesetben menetiránynak megfelelően siklunk a havon, tehát a testünk arra néz, amerre haladunk (kivéve, ha, mondjuk, korláton csúszunk oldalirányban). Ezzel szemben a snowboardon alapvetően 90 fokkal elfordulunk, a siklásirányra merőleges a testünk, és ami ennél is lényegesebb, össze van kötve a lábunk, míg a síelésnél két külön lécen közlekedünk – nem véletlen, hogy a futballhoz, a kosárlabdához vagy, mondjuk, a kézilabdához is két cipőt húzunk, nem pedig két lábbal egyetlen nagy bakancsban űzzük ezeket a sportágakat… Éppen ezért a többségnek könnyebb is elsajátítania a síelés alapjait, mivel nincsenek összekötve a lábak egy deszkán.
A tanulási folyamat a vízre is teljes mértékben igaz, ám egy óriási különbség akad a sportágak téli és nyári változata között: a hóval ellentétben a hullámokon a deszkára esküsznek többen.
„Egyszerű a magyarázat, a wakeboard izgalmasabb sportág – mondja Széchenyi Attila, aki a Velencei-tavon oktat kezdőket, haladókat egyaránt. – A wakeboardnál lehet pattintani a vízen, ami a trükkök alapja, vagyis jóval több lehetőség áll rendelkezésre. Persze a kickereket és a slidereket a vízisínél is lehet használni az ugrásokhoz, de a trükkök azért nem lesznek olyanok, mint a deszkával. Kikapcsolódásnak, lazulásnak azonban nagyszerű.”
A wakeboard sokkal több lehetőséget kínál a trükközésre
A vízisí tökéletesen illeszkedik a tanulási folyamatba is, amely a Velencei-tónál három részből, mondhatni, fokozatból áll.
„Az első a térdelődeszka – magyarázza Széchenyi Attila. – A vízhez szoktatás miatt lényeges, és már hatéves kortól is el lehet kezdeni, . Mivel lent van a súlypont, a kezdő könnyebben megtanulja, hogyan kell viselkednie a vízen – merthogy nem ajánlatos ficánkolni, nyugton kell maradni a deszkán, különben jön a borulás. A következő lépcsőfok a vízisí. Mivel menetiránnyal szemben kell haladni, könnyebb a wakeboardnál, ráadásul a felállás is egyszerűbb, ami fontos a sikerélmény miatt. Ha már megy minden, akkor lehet váltani a deszkára. Egy óra alatt meg is lehet tanulni, igaz, nem mindig fogadják meg a tanácsomat, emiatt előfordul, hogy több időt vesz igénybe. De maradjunk a vízisínél. Van némi előnye, ha valaki korábban már sportolt, mert jobb lehet az egyensúlyérzéke, márpedig úgy könnyebben megy a tanulás; ahogy a havon szerzett sítudás is sokat segíthet. Arról persze szó sincs, hogy kizáró tényező lenne a rutintalanság.”
Széchenyi Attila szerint vízisíelni meg lehet tanulni hosszabb stégről becsúszva vagy ülésből is. A lényeg, hogy a kar egyenes legyen, a térd hajlítva, és előre kell nézni.
Ha megvan a felállás, nem szabad hátradőlni, saját lábon kell állni, mintha a kötél nem is lenne. A térd enyhén behajlítva legyen, hogy rugózzon a láb, mert az csillapítja az érkezést.
„Az alapok után már könnyű, főleg, ha valaki már síelt korábban, mert a mozgás, a kanyarodás hasonló a vízen, mint a havon – szóval már csak az élvezet marad. Bár sokan csak a wakeboardot űzik, én szeretem váltogatni a kettőt. Esőben – na, nem nagy viharban – különösen jó, egyrészről mert kevesebben vannak, másrészről pedig az elemek jobban csúsznak. Olyankor nagyon jól lehet szórakozni.”
A velencei pályán, ahol egyszerre kilencen is csúszhatnak, a kábeles pálya sebessége 30–31 km/óra, de a kezdőknek a tanulóórában 20–22 km/órára lassítják le a tempót, hogy egyszerűbb legyen elsajátítani a mozdulatokat.
(Megjelent a Vízi sportok magazinban, 2016-ban.)
Monosí: lécen, de összekötve
Számos lehetőséget nyújt a hajó és a víz kombinációja a sportolásra, s természetesen nem csak a közismert mozgásfajtákra gondolunk. Aki még nem próbálta ki a wakeboardot vagy a vízisít, de még csak nem is látott róla felvételt, hogyan siklik a vízen a hajó után, az is biztosan hallott már róla. A monosíről azonban már nem feltétlenül.
A monosí tulajdonképpen a wakeboard és a vízisí keveréke, mindkét láb a hajó felé néz, és lécen kell állni, éppúgy, mint a vízisínél – csakhogy kettő helyett egyen, vagyis ebből a szempontból a wakeboardhoz hasonlít. Természetesen itt sem mindegy, melyik láb van elöl, ezt hasonlóképpen lehet eldönteni, mint a wakeboardnál.
A monosín belül három szakágat lehet megkülönböztetni: az ugrást, a trükköt és a szlalomot, ritka, ha valaki mindhármat űzi. Ugrásnál a vontatóhajó rámpára húzza a monosízőt, akinek minél messzebbre kell repülnie. A trükköknél különféle nehézségű ugrásokat kell produkálni, amelyek meghatározott pontszámot érnek, természetesen minél bonyolultabb a mozdulatsor, annál többet ér.
A szlalomnál hat rögzített bóját kell kerülgetni a szabványos pályán, miközben a vontatóhajónak a pálya közepén kell haladnia, tehát minden esetben ugyanazt az útvonalat ugyanannyi idő alatt teszi meg. Különböző szintek vannak, mindegyik teljesítése után a hajó sebességét 3 km/órával növelik, maximum 58 km/óráig. Ha ezt sikerült elérni, a húzókötél hosszát rövidítik meg. Magyarországon öt helyen rendeznek versenyeket, Majosházán, Dunavarsányban, Kálon, Hejőkeresztúron és a Dunakanyarban.
