A magyar wakeboardos nemzetközi próbái

Bár Orbán Olivér csak húszéves, már rengeteg sikert ért el sportágában, és szeptemberben a németországi Európa-bajnokságon, novemberben a thaiföldi világbajnokságon mutathatja meg tudását.

Orbán Olivér még csak húszéves, de két éve már megválasztották a legjobb magyar férfi wakeboardosnak, mivel 2019-ben sokadjára lett magyar bajnok, sőt a junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, azóta pedig még több sikert könyvelhet el.

„Tizenegy évvel ezelőtt próbáltam ki először a wakeboardot – kezdte a 20 esztendős Orbán Olivér. – Győrben nőttem fel, édesanyám egyszer csak megkérdezte, lenne-e kedvem kipróbálni a sportágat, természetesen igent mondtam. Első látásra beleszerettem, először persze nem versenysportként gondoltam rá, megtetszett, jó időtöltés volt. Mára már profi wakeboardossá váltam.”

A hobbiból aztán nem sokkal később versenyzés lett, sőt nem kellett sokat várni az első magyar bajnoki címre sem.

„Versenyezni kétezertizenkettőben kezdtem el, s először az országos bajnokságon indultam. Nemzetközi versenyen kétezertizenháromban mutatkoztam be, ugyanebben az évben Szegeden megnyertem az ob-t. Ezután indult be igazán a karrierem. A wakeboardban nem divat edzővel dolgozni, van több ország, ahol magasabb szinten űzik a sportágat, ott sokan alkalmaznak trénert. A kezdeteknél nekem is volt edzőm, de jelen pillanatban sincs.”

 

 

Hiába nyert ezüstérmet a 2019-es junior Európa-bajnokságon, mégsem ezt tartja legnagyobb sikerének.

„A legnagyobb sikeremet a kétezertizennyolcas sanghaji világkupán értem el, ahol felnőtt kategóriában második helyezett lettem. Erre a versenyre a világ minden országából egy wakeboardost hívnak meg, ezért nagy siker ez, erre vagyok a legbüszkébb.”

A vírushelyzet a Olivér naptárát is átírta, az idén nem tudta azt a felkészülést elvégezni, amit télen szokott.

„A koronavírus-járvány eléggé befolyásolta a versenynaptárunkat, tavaly csak egy versenyt, az országos bajnokságot rendezték meg, a többi elmaradt. A télen nem is utaztam edzőtáborba, ami nagyon hiányzott A leghidegebb évszakban mindig az itthoni mínuszokból a meleg Ázsiába, Thaiföldre utazom. Nagyszerű körülmények vannak ott, nagyon jók a pályák és az edzéslehetőségek. Európából a legtöbb wakeboardos a télen a Fülöp-szigetekre, Amerikába és Thaiföldre utazik. Ez a három hely a legfelkapottabb a versenyzők körében.”

Magyarországon a wakeboard nem tartozik a legnépszerűbb sportok közé, de Orbán Olivér szerint azért egyre jobb a sportág helyzete.

„Mindenkinek más az edzésprogramja. Általában reggel és kora este edzek, de befolyásoló tényező a szélerősség. Van egy konkrét edzéstervem, össze van rakva a versenyköröm, vagy azt gyakorlom egészben, vagy külön-külön a trükköket. Szeretek a wakeboardpályán lenni, rengeteg barátom van ott, ők a második családom. Magyarországon egyre jobb a sportág helyzete, igaz, annyira nem felkapott, mint mondjuk Amerikában. Az utóbbi években sokat fejlődött a wakeboard itthon, ezt bizonyítja, hogy már tizenöt pálya van, ami a népességhez képest nem rossz. Elég azt mondanom, hogy Angliában sincs ennyi pálya, Hollandiában pedig csak három-négy van.”

 

 

Egyre javul a járványhelyzet Magyarországon és a világon, ami azt jelentheti, hogy az idén már több versenyt is megtarthatnak.

„Minden jel szerint szeptemberben megrendezik Németországban az Európa-bajnokságot, novemberben pedig Thaiföldön a világbajnokságot, és még ott lesz az országos bajnokság is. Erre a három versenyre készülök, aztán majd meglátjuk, lesz-e még a nyáron egyéb nemzetközi verseny. Az biztos, hogy az Eb-n és a vb-n ott leszek, mivel már az előző évben megvolt az a pontszám, amely a kvalifikációhoz szükséges.”

Orbán Olivér tavaly szerepelt a Exatlon Hungary című műsorban, elmondása alapján ez a szereplés is sokat segített, hogy a wakeboard egyre népszerűbb Magyarországon.

„Először nem voltam tisztában a műsorral, nem ismertem. Idővel megjött a kedvem hozzá, és amikor elindultam Dominikára, már izgatott voltam. Sokkal többet kaptam a versenytől, mint amennyit vártam, barátokat is szereztem kint. A műsor alatt sok emberrel megismertettem a wakeboardot, az Exatlon után rengeteg olyan üzenetet kaptam, hogy miattam kezdték el. Mivel ez egyéni sport, először nehéz volt megszokni, hogy a csapatért küzdünk, a csapatnak hozzuk a pontokat. Összességében életre szóló élmény volt.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.