Nyerhetünk olimpiát raftingban

A szlalom kajak-kenusok szerint a rafting remek alapokat adhat a profi sporthoz, s ha a gyermek megtanulja, hogy ne féljen a vízben, nagyon is hasznára válik ez a sportág. Archív cikk.

A sebes folyó magával ragadja a csónakot, a hullámok ide-oda dobálják, miközben az aprócska hajóban ülők az evezőlapáttal próbálnak egyensúlyozni.

Akik szeretik az ehhez hasonló kihívásokat, gyakran választják kikapcsolódásként a vadvízi evezést (rafting), a cégek is előszeretettel szerveznek csapatépítő tréningeket a határon túli folyókhoz – ugyanakkor a legkitartóbbak és a legtehetségesebbek nem érik be ennyivel.

Igaz, ők csakis magukra számíthatnak. Olykor csapatban, máskor egyedül ülnek a csónakban, és nekik nem elég, hogy „túléljék” a folyamatosan érkező hullámokat, az egyensúlyozás közben még az akadályként elhelyezett rudak között is szlalomoznak. Az erő, a kitartás és a gyorsaság egyaránt fontos nekik, a legjobbaknak pedig olimpiai érem a jutalmuk.

A kajak-kenu szlalom 1972 óta szerepel a nyári olimpia programjában, és bár Magyarországon egyelőre csak ismerkednek a sportággal, a szomszédos országokban már világ- és Európa-bajnoki címekig, ötkarikás dobogóig jutottak.

„Hatévesen kezdtem a szlalom kajak-kenut – mondta a Terepsportok magazin megkeresésére az olimpiai ezüstérmes szlovén Peter Kauzer. – Édesapám szintén evezős volt, ő vezetett be ebbe a világba, én pedig azonnal beleszerettem. Kezdetben minden sport kihívást jelent, az alapokat nekem is nehéz volt elsajátítani, de ha élvezed, amit csinálsz, gyorsan tanulsz. Nálam ez annyira gyorsan ment, hogy tizenhat esztendősen már a felnőttek között versenyeztem, aztán kétezertizenkettőben egyszer csak ott álltam a londoni olimpia nyitóünnepségén Szlovénia zászlajával a kezemben. Hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy engem kértek fel erre a megtisztelő feladatra, még akkor is, ha emiatt kicsit idegesebb voltam a megnyitón.”

Peter Kauzer nem csak a szalompályán imádja meglovagolni a hullámokat

A szlovákok büszkesége, a szintén olimpiai ezüstérmes Matej Benus édesanyja révén szerette meg a sportot, aki korábban Csehszlovákiát képviselte a nemzetközi versenyeken.

„Édesanyám a versenyzés befejezése után évekig edző volt, így szinte a csónakházban nőttem fel – idézte fel a kezdeteket magazinunknak a 30 esztendős, csapatban hétszeres világbajnok olimpikon. – Állandóan vízközelben voltam, tizenegy éves koromban már versenyekre jártam. Eleinte kicsit félelmetesnek tűnt, de imádtam a közeget. A többi sráccal rengeteget viccelődtünk, élmény volt köztük lenni, aztán később egyre komolyabban vettem az edzéseket, tizenhat esztendősen pedig junior Európa-bajnok lettem. Húszéves korom óta a felnőttek között versenyzem, de szerencsésnek mondhatom magam, mert a testem nem öregedett velem, olyan gyorsan regenerálódom, mint hét-nyolc évvel ezelőtt. Persze nagyon megterhelőek az edzések és a versenyek, de nem kontaktsport, így kisebb a sérülés veszélye. Nem véletlen, hogy pályafutásom legsúlyosabb sérülését most januárban szenvedtem el: az egyik floorballtornán kificamodott a térdem. Szerencsére gyorsan visszaülhettem a csónakba, és a kétezerhuszonnégyes olimpiáig szeretnék is benne maradni.”

A két olimpikonban közös vonás, hogy mindketten szeretik a víz közelében tölteni szabadidejüket.

Peter Kauzer a téli, ausztráliai edzőtáborokban rendszeresen meglovagolja a hullámokat, míg Matej Benus többnyire a gyermekeivel szervez hegyi, valamint vízi túrákat.

Az évek során természetesen a raftingot is kipróbálták, ám ami a hobbisportolóknak kihívás, az olimpikonoknak legfeljebb könnyed ujjgyakorlat.

„A vadvízi evezésben és a szlalom kajak-kenuban nagyjából a lapát az egyetlen közös vonás – folytatta a hétszeres Európa-bajnok Matej Benus. – A viccet félretéve, a technika jelentősen különbözik, ugyanakkor a rafting felkészíti a testet a szlalomra, nagyjából ugyanazokat az izmokat mozgatja meg, vagyis alapozásnak kiváló. A sportunkhoz kitartás, állóképesség, fizikai erő és megfelelő mentális állapot szükséges, ha bármelyiket is megszerzi valaki a vadvízi evezésnél, már megérte. Hobbiszinten én is élvezem, a barátaimmal többször beültünk már a gumicsónakba, és egyszer sem panaszkodtak.”

Matej Benus a versenypályák mellett örömmel jár raftingolni is

Peter Kauzer szintén rávette már családját és barátait a vadvízi evezésre, a Szlovénián és Olaszországon is áthaladó Isonzó folyó ugyanis kiváló terep a hullámok leküzdésére, és a kétszeres szlovén világbajnok szerint a látvány is magával ragadó. Amikor pedig nyugodtabb kikapcsolódásra vágynak, a Száván ragadnak evezőt.

„Ha valaki imádja a vadvízi evezést, még nem feltétlenül lesz remek szlalomversenyző, ugyanakkor arra kiváló terep, hogy a félelmet leküzdje – vette vissza a szót Peter Kauzer. – Éppen ezért minél előbb kezdi valaki, annál jobb.

A gyerekek talán kevésbé látják a veszélyt a raftingban, ha csak az élvezet marad meg bennünk, később sem félnek majd.

Később persze a kőkemény edzések is megjelennek a programban, a téli időszakban napi négy órát tréningezünk, a versenyszezonban kettőt-hármat. Ám ha arra gondolok, mit éreztem, amikor Rióban másodikként értem célba, azt mondom, minden perc megéri. Csak remegtem és könnyeztem, amikor megláttam, hogy ezüstérmes lettem. Pláne, hogy kétezertizennégyben, az év első versenyén súlyos vállsérülést szenvedtem. Tudtam, annak a szezonnak vége, de azt is, hogy másfél év még hátravan az olimpiáig. Éreztem, hogy képes leszek érmet nyerni, a rehabilitáció során csak ez lebegett a szemem előtt.”

„A Rióban szerzett olimpiai ezüst nekem is pályafutásom csúcsát jelenti – mondta Matej Benus. – Ugyanakkor tudom, több van bennem, és a jövőben szeretném is bizonyítani. Meg aztán… Ezt a sportot egyébként sem lehet megunni.”

(Megjelent a Terepsportok magazinban, 2018-ban.)

Ijedtség után nevetés

Az olimpiai ezüstérmes Peter Kauzer 2018-ban is Ausztráliában edzőtáborozott a téli hónapok alatt, ám az egyik tréning felénél hirtelen az egekbe szökött a pulzusa, és a csónakból a vízbe vetette magát.
„Már túl voltam az edzés első részén, amikor éreztem, hogy valami nyálkás állat mozog a lábamnál – mondta a 34 esztendős szlovén olimpikon. – Mivel Ausztráliában számos veszélyes kígyó és pók is őshonos, nem akartam, hogy valamelyik megmarjon, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, kiszabadítottam magam a csónakból, és a vízbe ugrottam. A többiek jót nevettek rajtam, amikor kiderült, hogy csak egy béka ugrált a lábamnál, nekem viszont néhány másodpercig tényleg a torkomban dobogott a szívem.”

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az előírt napon nincs mese, edzeni kell! – Bátyai Évának a futóverseny a fesztivál
Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.