Konditerembe az agyat!

Rendhagyó fitneszcentrum üzemel Bécsben, ahová a nagyvárosban lakók nem elsősorban mozogni, hanem kikapcsolódni járnak.

Nagyvárosban élni megerőltető és fárasztó, különösen az agynak. Állandó zaj, szmog és zsúfolt tömegközlekedés jellemzi a nagyvárosi életet. A folyamatos telefonos „készenlét”, a rohanás, a kapkodás, illetve a ránk zúduló reklámdömping megviseli a szervezetünket. Ráadásul a szürke betonrengeteg, valamint a sok aszfalt látványa sem jelent felüdülést.

Aki megengedheti magának, zöldövezetben él. Más pedig – jobb híján – elhatározza, hogy a stresszes munkahetet kellemes kirándulással zárja le. Ám ez gyakran csak vágy marad. Kár, mert a kutatások szerint már egy rövid, tízperces erdei séta is csökkenti a stresszhormon (kortizol) szintjét. A megoldást Bécs I. kerületében érdemes keresni. Noha ezen a környéken is jelentős a forgalom, és rossz a levegő, csaknem fél éve ide menekülhetnek a kimerült városi lakók.

Az alapító és tulajdonos Rudolf Öhlinger hétmillió euróból (azaz csaknem 2.3 milliárd forintból) fitneszközpontot hozott létre 650 négyzetméteren – a léleknek. Tágas, szellős terek, fából készült padlózat és mohával borított falak: a berendezés arra utal, hogy a létesítmény elsősorban a vastag pénztárcával büszkélkedőket vette célba.

Az osztrák Der Standard című lap újságírója közelebből is szemügyre vette „Luxuriát”. A kezelés vizsgálattal kezdődik: kérdőív segítségével igyekeznek a pszichológusok felmérni a jelentkezők mentális állapotát. A majd’ egyórás kérdezz-felelek végén személyre szabott iránymutatás jár.

A lap tudósítója a következőket próbálhatta ki:

  • 360 fokos panorámamozi: a vásznon nyugtató hatású természetképek
  • fényterápia: 10 ezer lux fényerő igyekszik erőt adni a kimerült vendégnek
  • Snoezelen terem: a nyugalom szigete, amely holland koncepció. A kifejezés az ölelés és a szundikálás szavakból áll össze, vízágyon fekve vehetünk részt egy mentális utazáson
  • jóga és kerékpározás: aki kicsit mozogni is akar, semmiképp se hagyja ki
  • virtuális valóság: tizenöt perces séta VR-szemüvegben a digitális erdőben

Egy látogatás általában nem tart egy óránál tovább. A csomag tartalmát jelentősen befolyásolja, hogy mennyit szánunk a mentális egészségünkre. Akciós ajánlat keretében 99 euróért adnak havi bérletet, annak viszont, aki valamennyi szolgáltatást igénybe szeretné venni, több száz eurót kell a pénztárnál hagynia. Ennyiért már saját nyugiszoba jár, s részt vehetünk humorszemináriumokon, valamint stresszkezelésen is.

Lehet, mégiscsak jobb egy nagyot sétálni a közeli – valóságos – erdőben.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.