Újra virágozhat a fitneszüzlet

Több mint egymillió osztrák sportolni vágyó várta, hogy az edzőtermek két és fél hónapos kényszerszünetet követően a pünkösdi hétvégét megelőző pénteken ismét megnyissák kapuikat.

A korlátozások lazításának időszakát élik az osztrákok. A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseket fokozatosan feloldják, így pénteken kinyithattak az edzőtermek is. Számítások szerint Ausztriában majd’ 1200 fitneszstúdió üzemel, egyharmaduk a fővárosban, Bécsben. Az ágazat 2018-ban 554 millió eurós (átszámítva 191 milliárd forintos!) forgalmat bonyolított.

Az osztrák lakosság 12.3 százalékának, vagyis csaknem 1.1 millió embernek van klubtagságija valamelyik edzőteremben (a gazdasági kamara adatai szerint egy havibérlet átlagosan 43 euróba, vagyis 15 ezer forintba kerül). Nem csoda tehát, hogy sokan örömmel fogadták az újranyitás hírét, hiszen a koronavírus-járvány miatt a konditermek is két és fél hónapra bezártak.

Az osztrák egészségügyi minisztériumnak nincs külön az edzőtermekre vonatkozó rendelkezése, ennélfogva a tulajdonosokon múlik, milyen egészségmegőrző intézkedéseket vezetnek be.

A 43 stúdiót üzemeltető FitInn lánc egy nappal a nyitás előtti napon jelezte, hogy korlátozza a beengedhető sportolni vágyók számát.

Jobb belátásra tért
Jelentős feltűnést keltett, amikor május elején a fitneszklub-tulajdonos Christoph Haider videoüzenetben jelentette be, hogy az edzőtermét a tiltás ellenére is megnyitja. A bejelentést azonban nem követték tettek, miután Haider személyesen beszélt telefonon Sebastian Kurz szövetségi kancellárral.

Szinte mindenhol érvényes, hogy megérkezéskor, öltözéskor, valamint távozáskor szájat és orrot takaró maszkot vagy kendőt, sálat kell viselni, továbbá az öltözőben és az edzőtérben is tartani kell egymástól a kétméteres távolságot. A munkatársaknak ugyancsak kötelező maszkot viselniük, sportolás közben azonban ezek használatát mellőzni lehet.

Vannak termek, amelyek úgy igyekeznek távolságtartásra ösztönözni a vendégeket, hogy megváltoztatták a kondigépek helyét, vagy csökkentették azok számát. Sok edzőteremben csak minden második kardiogép használható, a „felesleges” eszközökre pedig „üzemen kívül” feliratú táblákat tettek. De nem minden fitneszstúdió nyitotta meg a kapuit, vannak olyanok, amelyek gazdasági okokra hivatkozva csak az ősztől várják ismét a sportkedvelőket.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.