Sörrel ünnepelte a célba érkezést a Real Madrid egykori sztárja

Lionel Scaloni és Eden Hazard is rajthoz állt a Mallorca 312 elnevezésű spanyolországi kerékpárversenyen, és a korábbi belga szélső bevallotta, nagyon kimerült a végére.

A 2023-ban visszavonult Eden Hazard az utóbbi két évben sem szakadt el a sporttól, és új hobbit talált magának. A Chelsea és a Real Madrid korábbi szélsőjéről köztudott, hogy nagyon szeret kerékpározni, a napokban pedig elindult a Mallorca 312 elnevezésű versenyen. Összesen több mint 8500-an álltak rajthoz, köztük több profi, ismert kerékpáros, valamint a 126-szoros belga válogatott futballista. Ő a Marca cikke szerint a 225 km-es távon indult, és a célba érkezés után nem is titkolta, mennyire elfáradt a végére.

„Nagyon kemény volt, alig érzem a lábaimat – idézte az As Eden Hazard-t. – Az első kilométereken még minden rendben volt, de az utolsó huszonötnél már azt éreztem, hogy lehetetlen végigcsinálni. Azért végül csak sikerült. Kicsit többet kell edzenem és fogynom, aztán minden rendben lesz.”

A többi célba érő versenyzőhöz hasonlóan természetesen ő is kapott egy emlékérmet, majd egy doboz sörrel frissítette fel magát.

Érdekesség, hogy a versenyen rajthoz állt a világbajnok argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni is, aki szintén szenvedélyes kerékpáros.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Távolinak tűnt a cél, de a dupla körösökből erőt merítve teljesítette az Ub-t
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t
Baranyai Máté: Itt a CEUS – együtt erősebbek vagyunk!
Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.