A járvány után a remélt feltámadás jöhet

Bár csupán a kilencedik helyet sikerült megszereznie Szájer Gergelynek a BMX flatland Európa-bajnokságon, a hosszú kihagyás és a döcögősen induló évad miatt ezt is jó teljesítményként értékeli, és bizakodva tekint a jövőbe.

Két magyar bringás is részt vett a június 3-án és 4-én Bochumban rendezett BMX flatland Európa-bajnokságon. A szakág történetében először megtartott kontinensbajnokságon Szájer Gergely mellett ott volt a honi szakág másik nagy ígérete, Gelencsér Ádám is.

„Színvonalas volt az Európa-bajnokság, de a járvány miatt állandóan teszteltek bennünket, így nem volt zökkenőmentes a bejutás az eseményre – mondta a 34 esztendős BMX-es, Szájer Gergely, aki az Elite BMX Shop versenyzője, a Sport Zone SE tagja. – Bár csak kevés nézőt engedtek be a szervezők, nagyon jó hangulatban és kitűnő pályán zajlott a verseny. A korábbi profi versenyzőkből álló zsűri rendkívül igazságosan és tárgyilagosan pontozta a teljesítményeket. Kár, hogy közvetlenül a franciaországi világbajnokság előtt rendezték az Eb-t, így sok bringásnak döntenie kellett, melyiken vegyen részt.”

Nem volt ezzel másképpen Szájer Gergely sem, aki az utolsó pillanatban kapott felkérést, hogy induljon az Európa-bajnokságon. Emellett más is nehezítette a helyzetét.

„Nem volt sok időm felkészülni, ráadásul idén tavasszal nem tudtam annyit gyakorolni, amennyit szerettem volna. Egyrészt a munka miatt, másrészt, mert az időjárás enyhén fogalmazva sem volt ideális. A körülményekhez képest elégedett vagyok az Eb-n mutatott teljesítményemmel, a futam első felét hibátlanul hoztam le, és a végére maradtak azok az elemek, amelyeket nem tudtam sokat gyakorolni. Kicsivel jobb helyezést is elérhettem volna, de összességében derűlátó vagyok.”

Legutóbbi nagy sikerét a 2019-es nyílt országos bajnokságon aratta, amelyen több külföldi bringás is részt vett. Jóllehet a magyar kerekes a harmadik helyet szerezte meg, ő bizonyult a legjobb hazai versenyzőnek, így magyar bajnok lett. Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt az országos bajnokság, de idén minden bizonnyal újra megtartják, méghozzá külföldi résztvevőkkel.

 

 

„Jó lenne, ha idén a magyar bajnokság mellett megrendeznék a komáromi országos versenyt is, amelyet kétezertizenkilencben szintén megnyertem. Szeptember elején Montpellier lesz a házigazdája az extrém sportok nemzetközi fesztiváljának, ahová mindenféleképpen szeretnék elmenni. Ez lenne életem első szereplése ezen a rendkívül nívós rendezvényen, amely rengeteg nézőt vonz, s amelyre általában elmegy a világ BMX-es elitje.”

Mint megtudtuk, a koronavírus-járvány sok bringás kedvét szegte, és most, a kilábalás idején erőt kell gyűjteniük az újrakezdéshez. Ebben játszhat jelentős szerepet az olimpia.

„A pandémia előtt nagyrészt a BMX-ből éltem. Versenyekre jártam, illetve Németországban és Svájcban rendszeres vendége voltam a különböző bringás show-műsoroknak. A járvány azonban mindennek véget vetett, és én, mint sokan mások, elveszítettem a hajtóerőt. Amennyiben a flatland is bekerül a nyári olimpiai játékok programjába – erre egyébként minden esély megvan –, akár már kétezerhuszonnégyben, Párizsban óriási lehetőség nyílna arra, hogy megméressem magam. Ám nemcsak előttem nyílnának meg új dimenziók, hanem a hazai utánpótláskorú versenyzők előtt is, és ami a legfontosabb, a hazai szövetség is mindenben támogatna bennünket.”

 

Szájer Gergely kiemelkedő nemzetközi eredményei:

Nemzetközi flatlandbajnokság, Prága, 2005: 4. hely
Német flatlandbajnokság, Németország, 2020: 2. hely

 

Fotók: Szájer Gergely/Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.