Kétszáz kilóval a szörfdeszkán

Eddie Hall 2017-ben elnyerte a világ legerősebb embere címet, a közelmúltban pedig néhány órára kipróbálta a szörfözést. Testfelépítéséből adódóan aztán belátta, marad a saját sportjánál.

Mi történik, ha a világ legerősebb embere szörfözni próbál? Nos, a fizika törvényei alapján sejthető, hogy a kísérlet nem lesz sikertörténet, mert a 2017-ben a World’s Strongest Man-versenyen diadalmaskodó Eddie Hall csaknem kétszáz kilót nyom. Ausztráliában élő testvére még a koronavírus-járvány előtt vette rá, hogy próbálja ki a szörfözést, s természetesen örömmel vállalta a kihívást.

 

 

A szokatlan helyzetet viccesen kezelő oktató segítségével egy rögtönzött gyorstalpalón is részt vett, de bármennyire igyekezett, a brit óriás is kénytelen volt belátni, ezt a sportágat nem neki találták ki.

„Túl nehéz vagyok, elsüllyed a deszka – viccelődött a szörfözéséről készült rövidfilmben. – Nagyon élveztem az egészet, nem hittem volna, hogy egy csaknem kétszáz kilós ember képes felállni egy szörfdeszkára, önmagában ez nagy teljesítménynek számít.”

 

 

Az Instagramon kétmillió követőt maga mögött tudó Eddie Hall elsősorban azért utazott Ausztráliába, hogy készüljön a melbourne-i Arnold Classic-versenyre, amelyet végül a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak. Sok sorstársához hasonlóan próbál segíteni másoknak – nemrég a YouTube-csatornáján osztott meg egy videót, hogy miként csinál végig egy csaknem egyórás lábedzést néhány hétköznapi tárgy (kerti pad, festékes doboz, vizes kanna) segítségével.

Fotók: Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A görögországi versenyek motiválják igazán
Nem rendezik meg többet az Authentic Phidippides Runt
Mindent megtesz, hogy bekerüljön a 24 órás válogatottba
Fighters’ Run Budapesttől kőhajításnyira áprilisban
Ötven és száz kilométeres versenyt is megnyert már az idén

Videók

Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól
Te meddig tudsz dekázni? Ő a Mount Everestig!

Hegymászás

Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket
Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített
Három nap és két éjszaka a halálfalban: kőzápor után magyar siker az Eigeren

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.