Buffon: kevesebb tészta, még kevesebb bor

Egy sportolónak szüksége van a szénhidrátra, Gianluigi Buffon azonban kicsit túlzásba vitte a tésztaevést. Emellett volt egy másik nagy szenvedélye is, a borozás.

Gianluigi Buffon sok mindent elért, amit egy futballkapus elérhet. A Juventus hálóőre az olasz válogatottal világbajnokságot nyert, nem mellesleg 176-szor lépett pályára a nemzeti csapatban, amivel ő tartja a rekordot.

A Juventusszal kilenc bajnoki címet szerzett, négyszer volt a világ legjobb kapusa, sőt az IFFHS az évszázad kapusának is megválasztotta.

Buffon repertoárjából, mondhatni, már csak a Bajnokok Ligája-győzelem hiányzik, aminek megszerzéséért újra a Juventus soraiban száll harcba.

Persze a sikereket Buffonnak sem adták ingyen. A népszerű Gigi korábban vallott arról, hogy két nagy szenvedélye volt. Az egyik a tésztaevés, ami egy olasznál teljesen megszokott, a másik a borozás. Ugyan nem mondott le ezekről azóta sem, de jóval kevesebbet fogyaszt mind a kettőből.

Buffon a világ egyik legsikeresebb kapusa /Fotó: AFP

„Hetente legalább tízszer ettem tésztát, és tíz pohár bort megittam – vallott Buffon a múltjáról. – A tésztamennyiséget a felére csökkentettem, talán öt alkalommal eszem hetente, bort viszont csak heti két pohárral engedélyezek magamnak.”

Egyik kedvence a sajtos tészta. Ha kora esti mérkőzése van, ebédre mindig ezt eszi. Ha késő este lépnek pályára, akkor délután öt óra körül még eszik valami snacket, ami nem terheli meg a gyomrát. Buffon nem tér el a bevált menütől, mindig ugyanazt eszi a meccsek előtt.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A nehézségek ellenére remek győzelmet aratott Balatonfüreden Beda Szabolcs
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a tésztáról
Tizennyolc magyar futó ért célba a Spartathlonon
Megdőlt Janisz Kurosz rekordja a Spartathlonon, két magyar a top tízben
Három magyar az első tizenegyben a Spartathlonon szombat este

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.