ÚJ KÖZEGBEN Diaz gettókondija Józsefvárosban

Amikor Csöndör László, a Wellhello együttes zenésze felköltözött a fővárosba, a nyolcadik kerületben bérelt lakást, s egy helyi, pincében kialakított terembe járt, hogy karban tartsa egészségét.

Már nem is emlékszem, mikor mentem először konditerembe, de hogy azóta rendszeresen járok, az biztos. Amikor elköszöntem a szakközépiskolától, ahol kézilabdáztam és atletizáltam, úgy voltam vele, mozogni, edzeni, sportolni muszáj! A kosárlabda nem az én világom. Körmenden, ahol akkor éltem, mindenki szerette, de én vézna és alacsony voltam hozzá – nekem nem jött be. Édesapám Zalaegerszegen dolgozott, suli után én is laktam a városban, és ott, emlékszem, már jártam egy konditerembe, amely a közelünkben volt. Dolgoztam egy szoftverüzemeltető, később egy telemarketinges cégnél, és persze folyamatosan zenéltem. Amikor pedig úgy tűnt, több lesz ez, mint hobbi vagy kikapcsolódás, Budapestre költöztem.

Eleinte benzinkúton melóztam, és egy nyolcadik kerületi albérletet voltam képes megfizetni – nos, ott egy igazi, amolyan gettókondi-hangulatú terembe jártam le.

Le, a pincébe.

Nem vágytam csillogó terembe, szuper új gépekre, az is tökéletesen megfelelt, ráadásul gyorsan új ismerősöket, barátokat találtam. Más kérdés, néha a tizenkét órás műszak után már nem volt sok kedv és erő lemenni edzeni, de mégis, jó emlék az az időszak. Hetente négyszer-ötször biztosan edzettem, ez megalapozta a fizikai állóképességem.

Néha, amikor manapság a zenekarral elindulunk egy koncertre, fesztiválra, ahol több ezren várnak minket, furcsa érzés betérni éppen oda tankolni, üdítőt, vizet vásárolni, ahol annak idején dolgoztam éjszakákon át.

Az edzés pedig a mindennapok fontos része maradt, több okból is. Megszoktam, szeretem, s amikor nincs koncertszezon, és a stúdióban dolgozunk reggeltől estig, muszáj kiszabadulni, kikapcsolni, amire az edzőterem ideális helyszín. Amikor pedig beindulnak a fesztiválok, ugyanúgy szükség van a mozgásra. Más kérdés, megesett olyan is velem, hogy egy fellépés előtt lementem súlyzózni, futni egy keveset, aztán este a nagy melegben rohangáltam a színpadon, és egyszer csak majdnem összeestem, kapkodtam a levegőt. A többiek kérdezték: mi a baj, nem nézel ki jól, sápadt vagy…

Túledzettem, túlhajtottam magam, ki kellett ismernem magam, megtanultam, mikor és mennyit szabad terhelnem magam, hogy jó formában legyek, de túlzásba se essek…

Hogy mostanában mit edzek? Legközelebb részletezem.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján
Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.