Hét tanács kezdő testépítőknek

Senki sem lesz néhány edzés után olyan izmos, mint Arnold Schwarzenegger. Az izomtömeg lassan növekszik, nem várható javulás egy éjszaka alatt. De aki megfogadja az alábbi tanácsokat, annak összejöhet a kívánt eredmény.
  1. Ragaszkodjunk a programhoz!

Nem szabad csak úgy lejárni az edzőterembe és azt tenni, amihez éppen kedvünk van. Kérjünk meg egy személyi edzőt vagy egy haladó testépítőt, hogy állítson össze egy edzésprogramot a pontos feladatokkal, súlyokkal, ismétlésszámmal. Az edzésprogramot pedig szigorúan tartsuk be.

  1. Nem kell mindennap edzeni!

Hetente 3-4 edzést végezzünk, kezdőként nem szükséges gyakrabban tréningezni. A hét többi napját fordítsuk pihenésre, regenerálódásra.

  1. Dolgozzunk minden izomcsoporttal!

Az edzőteremben töltött túl sok edzés nem feltétlenül segít az izomtömeg növelésében, de a túl kevés tréning sem. Minden izomcsoportot legalább hetente egyszer dolgoztassunk meg.

Ügyeljünk rá, hogy a gyakorlatokat helyesen végezzük/ Fotó: Shutterstock

  1. Fokozatosan növeljük a súlyokat!

Noha már az első edzéseken nagy a kísértés, hogy mekkora súlyt bírunk felemelni, ne erőltessük meg magunkat nagy súlyokkal. Tanuljuk meg először helyesen kivitelezni a gyakorlatokat, a súlyokat pedig kéthetente növeljük. Ha pedig elértük a nagy súlyokat, a hátat óvandó használjunk súlyemelőövet. Lehet, hogy most nincs hátproblémánk, de az öv használatával elkerülheti, hogy később legyen.

  1. Érdemes sok fehérjét enni!

Az izomépítéshez elengedhetetlen a fehérje. A legtöbb szakértő testsúlykilogramm/1 gramm fehérjebevitelt javasol. A csirke, a hal, a tojás, a tejtermékek, zöldségek, diófélék fehérjében gazdagok. Ha gondot okoz, hogy ezekből sokat együnk, használjunk proteintartalmú étrend-kiegészítőket.

  1. Étkezzünk kalóriadúsan!

Az izomépítéshez több kalóriát kell fogyasztani, mint amennyit elégetünk. Viszont kerüljük az egészségtelen ételeket. Komplex szénhidrátokat, egészséges zsírokat fogyasszunk. Naponta 4-5 étkezést iktassunk be.

Kiegyensúlyozott táplálkozás nélkül nincs eredmény /Fotó: Shutterstock

  1. Éljünk úgy, mint egy sportoló!

Az edzések és az étrend betartása mellett éljünk egészségesen! Kerüljük a dohányzást, az alkoholfogyasztást. Mindig fordítsunk időt az elegendő alvásra, legalább 8-9 órát pihenjünk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t
Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.