Napi tíz perc torna is sokat segít a forma megőrzésében

Akkor is van megoldás a jó alak elérésére, ha az életvitelünkből kifolyólag, az otthoni munkavégzés, a gyerekek mellett nem marad elég időnk a testmozgásra.

Az otthoni tornával vagy workouttal nem kell leizzadásig kínoznunk magunkat. A szakértők szerint tíz perc mozgás is elegendő lehet, legalábbis több mint a semmi. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy aki a kemény edzéseket szereti, húzza be a kéziféket. Sőt, otthon is mozogjunk minél többet, ugyanakkor ne lógassuk az orrunkat, ha néha csak tíz percünk marad átmozgatni a testünket, mert jóval többet ér, mint amennyit gondolnánk.

Jobb, mint a semmittevés

A titok nyitja a pozitív gondolkodás! Ha a nap végén arra gondolunk, hogy legalább hatszáz másodpercet sikerült mozognunk, és ezzel jót tettünk a lelkünknek és a testünknek, másnap elég erőnk lesz, hogy újra nekivetkőzzünk. A Neuropsycholigiában publikált tanulmány szerint ugyanis napi tíz perc laza vagy intenzív mozgás is sokat javít az agyműködésen, ezáltal az egészségi állapotunkon is. A szerzők hozzáfűzik, egy nap alatt természetesen nem váltjuk meg a világot, ám elegendő erőt meríthetünk a folytatáshoz. Ha sikerül hosszú távon fenntartanunk ezt a tíz percet, csakis előnyünk származhat belőle.

Újratölthető elemek

A nyúlfarknyi testedzés egyik legfontosabb hatása, hogy hamar feltöltődünk. A testmozgás azonnali következményét már sokan feljegyezték, ennek ellenére újra leírjuk: élesebben vág az eszünk, nagyobb lesz az önbecsülésünk, mélyebben alszunk, és jobb lesz a hangulatunk.

Nézzük, miket kínál az internet!

  • Könnyű, tízperces torna elfoglalt anyukáknak: parenting.com
  • Gyors yo-yo gyakorlatok: oprah.com
  • A legjobb tízperces workoutok összegyűjtve egy helyen (irodai tornát is beleértve): health.com
  • Tízperces repülőtéri workout: fox.com

Sok kicsi sokra megy

Általános nézet, hogy legalább 21 napra van szükségünk, hogy egy cselekvés szokássá váljon. A tudományos valóság szerint 21 nap a minimum, igaz, egyénenként változhat. A szakemberek úgy vélik, ha kicsivel több mint két hónapig kitartunk, már nem kell aggódnunk, hogy egyik napról a másikra elmegy a kedvünk a mozgástól.

 

Fontos, hogy ne tervezgessünk előre, és ne akarjunk kitűzni elérhetetlen célokat! Ne ígérjünk meg senkinek – főként magunknak – semmit, ne akarjunk egy egész életre szóló életmódbeli változást elérni, mert ha egyszer úgy alakul, hogy le kell térnünk a kijelölt útról, nagy csalódás ér bennünket. Ha netán egyik nap kihagyjuk a tízperces etapot, ne frusztráljuk magunkat, inkább gondoljunk arra, hogy a mozgás örömét és az addig elért sikereinket (jókedv, alacsonyabb vérnyomás) senki sem veheti el tőlünk.

Segít az internet!

Nem kell túl nagy erőfeszítést tennünk, hogy rábukkanjunk valami hasznos anyagra az interneten. Az okostelefonon vagy laptopon nézhető edzéseket bármelyikünk elvégezheti, és még csak túl sokat sem kell keresgélnünk. A legfontosabb azonban, hogy ne azért végezzünk rendszeres testmozgást, mert utáljuk a testünket, hanem azért, mert szeretjük. Ha ezt megértjük, soha többé nem mondunk le erről a tíz percről.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.