– Sokat hallani manapság arról, hogy megújul a diáksport. Mit jelent ez pontosan?
– Az MDSZ-t 1987-ben alapították elődeink, és mintegy 25 évig a Diákolimpia szervezése volt a szövetség feladata. Az elmúlt bő egy évtizedben azonban már azon dolgoztunk, hogy szélesítsük a tevékenységünket. Persze megerősítettük a Diákolimpiát is, országos tanulmányi és tehetséggondozó-verseny lett, és felsőoktatási felvételi többletpontra jogosítanak az országos döntőkön elért dobogós eredmények, de a számok nem hazudnak. Az egymillió-kétszázezer iskoláskorú gyermekből tanévente 150-160 ezer tanuló indul el a versenyeken. Annak a célcsoportnak a létszáma, amelynek egész éven át tartó versenyzési lehetőséget biztosítunk – azaz eljut az országos döntőkig a felmenő rendszerű, kieséses rendszerben –, már „csupán” tízezres nagyságrendű. Röviden: több mint egymillió diáknak a versenyzésen keresztül nem tudunk mozgáskínálatot biztosítani, ezért más megközelítésre van szükség.
– Mi jöhet szóba?
– Az elmúlt évtizedekben szinte felrobbant az új koncepcióktól a sporttudomány, a pedagógia és a pszichológia. Olyan kezdeményezések jöttek szembe, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Mindenki sportja, hosszú távú sportolófejlesztés, egészségfejlesztő testmozgás, grassroots, azaz tömegsport. Másként hívják őket, de mind ugyanazt jelenti az iskolai testnevelésben és a diáksportban is: a mozgás ne csak a sportban ügyes, tehetséges, akcelerált gyerekek kiváltsága legyen. Alkalmazzunk új módszereket, hogy azok is megszeressék a sportolást, és bekapcsolódhassanak a programokba, akik nem szívesen versenyeznek.
– Erre jók a sportfesztiválok?
– Többek között, igen, de természetesen nem csak ezek a lebonyolítási módszerek jöhetek szóba. Az alsó tagozatban azonban mindenképp, olyannyira, hogy azt tervezzük: a Diákolimpia I-II. korcsoportjában 2030-ig kivezetjük a kieséses versenyeket, és helyette alapvető mozgáskészségeket fejlesztő és multisportfesztiválokat vezetünk be. Erről már el is készült és elérhető a diáksport-megújítási koncepciónk, és hamarosan meg is tesszük az első lépéseket. Ugyanakkor ez konfliktusos kérdés, a magyar testnevelők, iskolák identitását is érinti. Meg kell szoknunk, és minden érintettnek át kell állítani a gondolkodását abban a tekintetben, hogy nem csupán az eredmény, az érem, a kupa fontos, hanem a részvétel: hogy gyerekek tömegei szereznek pozitív tanulási környezetben jó élményeket a testmozgásról.
– Mi történik egy diáksportfesztiválon?
– Változatos lehetőségeink vannak. Elsősorban a sportállomások alkalmazásában gondolkodunk, ahol sportági előkészítő kisjátékokon keresztül történik ügyesség-, koordináció- és mozgásfejlesztés fokozatosan nehezedő, összetettebb feladatok megvalósításával, és egy idő után a versengés és mérkőzésszituációk bevezetésével. A gyerekek szeretnek versenyezni, ezt nem zárjuk ki, de kontrollálni, szabályozni szeretnénk, hogy ne mindig a biológiai érésben előrébb tartó tanulók vagy tanulócsoportok domináljanak. Számos módszer kapcsolódik még ide, így például az eredményszámítás, de legalábbis az eredményrögzítés elhagyása, amire számos magyar sportági szakszövetség intézményi és egyesületi programjaiban van már példa. A sportfesztiválok bevezetésével a külső motivációs eszközökről, az elért eredményekről a belső motivációs elemek erősítésére, azaz a pozitív élményekre szeretnénk helyezni a hangsúlyt a 6-10 éves korosztályban is. Nagyon fontos végül, hogy a sportfesztiválok révén több diákot érjünk el és szólítsunk meg, mint amennyit a kieséses versenyekkel tudunk. Emiatt a diáksportfesztiválok szervezését leginkább nem megyei és országos eseményeken, hanem intézményi és települési szinten szeretnénk megvalósítani.
