Keményen edz, mert 73 esztendősen utolsó mérkőzésére készül

Ric Flair, amerikai pankrátor egy estére visszatér, pedig 2011 óta nem lépett a ringbe, sőt 2019-ben szívműtéten is átesett.

Elképesztő formában van a 73 éves Ric Flair, minden idők egyik legjobb pankrátora. Ötvenéves karrierje alatt tizenhat világbajnoki címet szerzett a különböző szervezetekben, igaz, legutóbb több mint tíz éve, 2011 szeptemberében lépett ringbe. Nemrég ismét a figyelem középpontjába került, miután július 31-re elvállalt egy meccset Nashville-ben.

Nemrég a Twitter-csatornáján osztotta meg az edzését, amelyen megmutatta rajongóinak, hogyan készül a nagy eseményre.

„A siker a naponta megismételt aprócska erőfeszítések összessége” – írta a tizenhat másodperces videó alá, ami rövid, de motivációnak így is megteszi. Evezőgépen kezd, elliptikus kerékpáron folytatja, majd következik a szánkótolás nevű gyakorlat, s végül az erőt, sebességet és állóképességet egyaránt javító funkcionális köteles gyakorlattal zárja az tréninget. Bár ebből a rövid videóból nem derül ki, meddig és milyen intenzitással csinálta a gyakorlatokat, az Instagramra feltöltött képei alapján kiváló formában van. Előszeretettel tesz fel olyan fotókat, amelyeken a bicepszét mutogatja, de olyan videó is van az oldalán, amelyen épp karedzést végez. A lelkesedésével tehát nincs gond, ennyi idősen kevesen dicsekedhetnek ilyen látványos izomzattal – igaz, neki nemcsak az erőnlétére, de az egészségére is figyelnie kell, mert 2019-ben szívműtéten esett át.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.