A kiváló formában lévő 76 éves testépítő üzenete: aki nem elég kitartó, máris veszít

Száz évig élne a hetvenes évek egyik ikonikus izomkolosszusa, Robby Robinson.

A Csupasporton számos alkalommal írtunk már Arnold Schwarzeneggerről, aki július 30-án lesz hetvenhat éves, de még mindig irigylésre méltó formában van, és még mindig a testépítő-társadalom talán legnagyobb ikonja.

De nem ő az egyetlen, aki túl a hetvenen is remek fizikumnak örvend. Bár az ugyanannyi idős Robby Robinson talán kevésbé ismert – pedig megnyerte többek között a Mr. Americát és a Mr. Universe-t is, sőt, 1997-ben és 2000-ben is első lett az ötven felettieknek kiírt Mr. Olympia Mastersen.

Persze azóta több mint húsz év eltelt, ám ő továbbra is nagyszerű formában van. Nemrég Mike O’Hearn testépítő és személyi edző YouTube-csatornájára került fel róla egy videó, és szemlátomást nem okozott neki gondot, hogy harminc kilogrammos súllyal végezze a bicepszgyakorlatot. Azt csak mellékesen tennénk hozzá, hogy Mike O’Hearn is már ötvennégy éves, de ez egyáltalán nem látszik rajta.

Robby Robinson egyébként a videóban elmondja, hogy szerinte a lényeg a megfelelő mentalitás, a legfontosabb kérdések ugyanis fejben dőlnek el.

Ő például nem foglalkozik azzal, hogy hetvenhat éves, szeretne száz évig élni, élvezni az életet, és mindig a lehető legjobb formába hozni magát.

Na és persze azt is hozzáteszi, hogy a lényeg a kemény és következetes munka, ha valaki ezt nem képes elvégezni, akkor inkább bele se kezdjen.

Robby Robinsonról korábban is írtunk, novemberben beszélt bővebben arról, hogyan tartja remek formáját.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A testépítő naponta egyszer egyen! – Kali Muscle új élete börtön és szívműtét után
Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.