A testépítő „Csodanő”, aki az építőiparban is megállja a helyét

Cassandra Martin fitneszmodellként rendkívül népszerű a közösségi médiában, és csinos külseje mellett a hozzáállása is inspirálhatja a követőit.

Az igazi Wonder Woman. Így mutatja be a Generation Iron az 1990-ben született csinos amerikai testépítő hölgyet, Cassandra Martint, akinek kétmillió követője van az Instagramon. Ahogy a róla szóló cikk is írja, ő is bizonyítja, hogy téves az a sztereotípia, amely szerint egy nő nem lehet egyszerre izmos és vonzó is. Nos, rá mindkettő igaz. A fizikumára és a külsejére sem panaszkodhat.

Az Egyesült Államokban népszerű 47 éves fitneszmodell, Jamie Eason címlapfotóit látva kezdett el foglalkozni a testépítéssel, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy már kislányként is jobban érdekelték a sportok, mint a lányos játékok. Később felfigyelt a nyolcszoros Mr. Olympiára, a sportág egyik legnépszerűbb alakjára, Ronnie Coleman-re, és onnantól kezdve még komolyabban vette az edzéseket, és egyre nagyobb célokat tűzött ki maga elé. Persze azért azt hozzá kell tenni, hogy nem véletlenül kerültek a kezébe a fitneszmagazinok, a férje ugyanis már korábban elkezdett foglalkozni a testépítéssel, így eleinte sokat tudott segíteni a sportággal ismerkedő Cassandra Martinnak.

Bár manapság divatos módon lehet őt influenszernek is nevezni, sok női kollégájával ellentétben sohasem az volt a célja, hogy kizárólag a külsejével érvényesüljön a közösségi médiában. A célja az, hogy ne csak csinos, erős is legyen, a posztjaiban pedig sokszor a kemény edzéseket és az egészséges életmódot népszerűsíti. Ő egyébként heti hat alkalommal, naponta egyszer edz, azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy a megfelelő táplálkozásra is kiemelten figyel. Természetesen saját Youtube-csatornája is van 74 ezer feliratkozóval, cikkünk írásakor a legnépszerűbb videója egy lábedzést bemutató felvétel, amit csaknem kétszázezren láttak.

A nutrishopusa.com oldalon egyébként azt is elmondta, hogy hogy telik egy átlagos napja, ebből az is kiderül, hogy ötkor kel, mivel ha túl sokat alszik, nem érzi magát elég hatékonynak. Negyed hatkor már az Instagram-üzeneteire és az e-mailjeire válaszol, videót szerkeszt, majd jön a reggeli, 7.15-kor pedig már az edzőteremben van. Valóban nem lehet tehát azzal vádolni, hogy tétlenül tengetné a napjait, és csak a közösségi média nézegetésével, illetve edzéssel tölti a mindennapjait.

Olyannyira nem, hogy több nagy márkát népszerűsít, emellett személyi edzőként dolgozik, és a fitnessvolt.com 2020-as cikke szerint népszerű testépítőként és modellként sem hagyta ott a civil munkáját, és az edzések, valamint a közösségi oldalak menedzselése és a videók készítése mellett a férjével együtt főállásban dolgozik az építőiparban.

„Ami a példaképeket illeti, nagyon sok erős, keményen dolgozó nő inspirál, mindenféle iparágból – mondta a muscleinsider.com-nak adott interjúban. – A legjobb tanács, amit adhatok, hogy mindenki legyen türelmes vagy próbáljon az lenni.

Az edzés pedig váljon életstílussá, és akkor meglesz az eredménye. Nekem másfél évig tartott, míg jelentősebb fejlődést láttam magamon.

A másik, hogy mindent céltudatosan csináljunk. Sokan előre meghatároznak egy ismétlésszámot a gyakorlatoknál, és utána megállnak. De olyan súllyal kell ezt csinálni, amivel kihívást jelent az elvégzése. Ami a közösségi médiás tartalomgyártást illeti, eleinte csak hobbi volt, de ma már ez is munka lett. Ezt persze sokszor nem egyszerű összeegyeztetni a civil munkámmal és az edzésekkel, de nem cserélnék senkivel. ”

(Fotók: Cassandra Martin Instagram)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.