Kiállta az élet próbáit, a helytállás a célja Németh Bálintnak a Mr. Olympián

Bár egész évben betegségek szakították meg a felkészülését, végig derűlátó maradt az első Mr. Olympia-fellépése előtt álló versenyző.

Profi kártyát 2018-ban szerzett, de csak a tavalyi Prague Prón kvalifikálta magát a Mr. Olympiára. Miért most jött el az áttörés?
Testileg és lelkileg is meg kellett érnem a kihívásokra – válaszolta a 26 éves Németh Bálint, aki a men’s physique kategóriában áll színpadra a profi testépítés csúcseseményén. – Az sem mellékes, hogy meg kellett teremtenem a kellő anyagi hátteret, ami különösen fontos ebben a sportágban. Nagyon sokba kerül a felkészülés, és finoman fogalmazva sem tolonganak a szponzorok, hiába vagyok aktív sportoló. Rengeteget köszönhetek egyedüli támogatómnak, a BioTechUSA-nak.

Rendkívül tudatos versenyző hírében áll. Mit takar ez pontosan, és mi mindent kellett eddig feláldoznia?
Amikor hivatásos versenyző lettem, és elindultam a profi ligában, még tudtam menedzselni a vállalkozásaimat és az időmet. Úgy érzem, semmit sem kellett feláldoznom, vagy legalábbis nem úgy éltem meg. Jutott időm a sportolásra, a magánéletemre, a YouTube-csatornám gondozására, sőt még egy fitneszcsapatot is felépítettem a BioTechUSA-val. Nehéz volt, de megcsináltam, napi tíz-tizennégy órát dolgoztam.

Idén aztán azzal szembesültem, hogy a Mr. Olympia teljesen más kávéház.

Mindössze tizenöt hónapom volt felkészülni, és az óriási nyomás igencsak hátráltatott. Kevésbé tudtam másra figyelni, sok mindent nélkülöznöm kellett. Temérdek időm ment el a szakirodalom olvasására, tapasztalatszerzésre és regenerációra – mindezek szerint kellett tudatosan megszerveznem a mindennapjaimat. Idén nyaralni sem tudtam a párommal, ezt most decemberben az Egyesült Államokban pótoljuk be.

Fotó: Németh Bálint

Legutóbb elmondta, hogy a kommunikációban és a brandépítésben is legalább olyan jónak kell lennie, mint az edzőteremben és a színpadon. Tavalyhoz képest sikerült előrelépnie?
Őszintén szólva, kicsit megrekedtem. Mostanság egyre többen veszik a bátorságot, hogy influenszerkedjenek, és mindenkibe belekössenek. Engem is „megtaláltak”, amit nagyon nehezen kezeltem. Noha nem adok azoknak a véleményére, akik egyáltalán nem jártasak a testépítésben, nehezen függetleníttettem magamat tőlük. Túl sok kellemetlen inger ért, úgy éreztem, ki kell szállnom a közösségi médiából. Az emberek rajtam akarták levezetni a frusztrációjukat, a csalódásokat, amelyek a lustaságuk és figyelmetlenségük miatt érték őket. Embert próbáló volt ilyen körülmények között a testépítésre összpontosítanom, ezért Szlovákiába költöztem a barátnőmhöz. Így talán eredményesen és büszkén tudom képviselni Magyarországot a Mr. Olympián.

Azt is említette, hogy ebben az évben öt kilót kell felszednie úgy, hogy a súlygyarapodás ne befolyásolja hátrányosan a testalkatát. Sikerült?
A testsúlyomhoz képest nem, de vizuálisan igen. Vagyis öt kilogrammal többnek fogok tűnni a színpadon, mint amennyi vagyok.

Szép eredményt ért el az őszi Arnold Classicon, negyedik lett.

Én is viszonylag elégedett vagyok vele, hiszen húsz remek európai versenyző alkotta mezőnyben lettem a negyedik legjobb. Sajnálom, hogy nem tudtam előrébb végezni, de akkor is egészségügyi problémákkal küszködtem.

Ezeket figyelembe véve, készen áll a megméretésre?
Idén sokat betegeskedtem, mert sok energiám ment el arra, hogy kizárjam a negatív ingereket, amelyek gyengítették az immunrendszeremet. Nemrég lábaltam ki egy betegségből. Úgy érzem, a körülményekhez képest jól felkészültem, sikerült megbékélnem magammal. Bár biztosan jobb is tudnék lenni, sosem adtam fel semmit, ezúttal sem fogom.

Fotó: Németh Bálint

Tartható a terve, miszerint bejut a legjobb tíz közé?
Nem zárom ki, de reálisan nézve a huszadik hely környékére érhetek oda. A kategóriámban hetvenen mérik össze az erejüket, amire még nem volt példa a Mr. Olympia történetében. Mindenki komolyan készül, minden idők legerősebb mezőnye gyűlik össze Las Vegasban. Nagyjából már most meg tudom mondani, ki végez az első tízben, de sok új szereplő is van, akiket nagyon nehéz „belőni”. Generációváltás zajlik a kategóriában, rendkívül izgalmasnak és érdekesnek ígérkezik a verseny.

Mi az, amiben a többiek fölé nőhet?
Nehéz kérdés, mert az Arnoldon nem tudtam kihozni magamból, amit akartam, ezért úgy is fogalmazhatok, hogy már rég versenyeztem igazán. Mivel látom, hogy mindenki sokat fejlődött körülöttem, nem igazán tudom hová tenni magamat. Minden földrésznek megvan a kiemelkedő versenyzője, és teljesen más adottságúak. Nálam a kondíció, a szárazság, a test összhangja és az arányosság a kulcskérdés.

Ha ezeket jól össze tudom hangolni, a legjobbak között lehetek. A maradék időben természetesen azon dolgozom, hogy így legyen.

A Mr. Olympia másik magyar versenyzőjét, Molnár Pétert többek között Brandon Curry is segíti tanácsokkal. Önt ki?
Leginkább a párom, aki a nehéz időkben is kitart mellettem. Sajnos sokan fordítottak hátat nekem az utóbbi időben. Voltak segítőtársaim, és most is vannak. Mindenkinek hálás vagyok, de végső soron magam maradtam ebben a harcban, vagyis jelenleg nincs mentorom vagy edzőm, aki mindennap figyelne rám. Egy szó, mint száz, a legrosszabb időszakban sem szabad feladnom az álmaimat, mert bár még nem mentem végig az úton, amely nekem a Mr. Olympia lesz, valahol mindig is úgy éreztem, bármennyire is sötét és félelmetes időszakom volt, ott kell lennem ezen a versenyen. Biztos vagyok benne, utána igazolást nyer, hogy megérte nem feladni, küzdeni és a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Azt üzenem, senki se adja fel a küzdelmet, ha kell, számtalanszor fel kell állni a padlóról, ahogyan én is felálltam.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.