Napi fél perc – mire elég?

A törzs-, a hát- és a hasizmokat is erősíthetjük, ha mindennap különböző plankgyakorlatokat végzünk. Aztán kiderül, hogyan is nézünk ki 28 nappal később.

Huszonnyolc, azaz 28 fajta plank. Leírni is sok, nemhogy végrehajtani.

Főleg, mert felületes ismeretekkel rendelkezve akár azt is gondolhatnánk, hogy 2-3 variációnál nincs több a plank világában, ehhez képest ha úgy tartja kedvünk, no meg van hozzá erőnk, akár 28 napos plank challange-be is belevághatunk.

Ehhez nincs szükségünk másra, mint egy planknaptárra, s az adott napnak megfelelő gyakorlatot kell legalább 30 másodpercig csinálni. Higgyük el, csak elsőre tűnik könnyűnek, egyébként kifejezetten nehéz lesz, viszont nagyon hasznos, hiszen kulcsfontosságú a törzsizmok erősítése.

A 28 napos kihívást ráadásul a barátainkkal együtt is teljesíthetjük, így egymást is motiváljuk a gyakorlatok elvégzése során.

A plank azért is hasznos, mert erősíti a hát- és a hasizmokat, javítja az egyensúlyérzéket, erősíti a törzsizmokat is, ami pedig csökkenti a sérülések kockázatát, szóval komplex és hatékony gyakorlatról van szó.

Az említett planknaptárat egyébként a livestrong.com oldalról lehet letölteni, a rákellenes alapítvány augusztus 4-én pedig egy plankvilágrekorddal ünnepelné a honlap tizedik születésnapját, amelyre a kaliforniai Pasadenában kerül sor.

Ha az eseményen nem is tudunk részt venni, addig akár kétszer is teljesíthetjük a 28 napos kihívást.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőjét várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t
Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.