Nem jutottak döntőbe a magyar versenyzők az Olympián

A profi testépítők csúcseseményén a bravúr nem sikerült, de mindhárom magyar helytállt.

Három magyar testépítőnek is szurkolhattunk a profi testépítők legrangosabb viadalán, a Joe Wider’s Olympia-versenyen, amelyen 11 kategóriában álltak színpadra a versenyzők. Molnár Péternek a 212 font alatti, Németh Bálintnak a men’s physique, míg Oczella Eszternek a bikini fitnesz kategóriában kellett helytállnia a rendkívül erős és népes mezőnyben.

Oczella Eszter

Először a második Olympiáján szereplő Molnár Péterért izgulhattunk, aki a tavalyi megméretéssel ellentétben idén a 212 font (96 kilogramm) alatti kategóriában igyekezett minél előrébb végezni. A rutinos magyar testépítő már a verseny előtt történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy a classic physique, vagyis a klasszikus testépítés besorolásban is indulási jogot szerzett, így ő lett a viadal történetének negyedik sportolója, aki két kategóriában is kvalifikálta magát, ám végül a 96 kilogramm alattit választotta.

A „The Freezer” becenévre hallgató Molnár álma az volt, hogy beverekszi magát a legjobb hat közé – ezzel magasra tette a lécet.

Németh Bálint

A pénteki napon az előzsűrizést követően a harmadik kihívásban állt pódiumra, és ekkor már sejthető volt, hogy nem jut be a legjobb hat közé. Az Arnold Classicon korábban 8. helyezett magyar a 15. helyen zárt a 33 főt felvonultató veretes mezőnyben.

Szombaton két Olympia-újoncunk, Németh Bálint (68 fős mezőny) és Oczella Eszter (54 fős mezőny) lépett színpadra. Az előzsűrizés után mindkét versenyzőnk a negyedik kihívásban állt újra a pontozók elé, ám egyikük sem tudta megkaparintani az első 15 hely valamelyikét.

Nyitó kép: Molnár Péter

 

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.