7 album, amely tökéletes lehet a hosszabb távú futásokhoz

Pop, rock, netán egy kis rap? A válogatásból minden futó megtalálhatja a kedvére valót.

Milliónyi dal, ezernyi album közül lehet választani a futásokhoz. A Canadian Running oldal készített egy hetes listát, kifejezetten az albumokra koncentrálva, azaz a hosszabb, körülbelül egyórás futásokra időzítve. Lássuk tehát, Észak-Amerikában mi a sláger, de vélhetően sok magyar futó is szívesen hallgatja ezeket a számokat.

(Az albumok többsége teljes egészében megtalálható a népszerű videómegosztókon.)

Absolution (Muse, 2003): 15 dal, 57 perc

Nyissunk egy kis pörgős rockzenével, mindjárt nem tűnik olyan soknak az a 8-10-12 kilométer. Ez volt az angol zenekar harmadik albuma, kicsit sötétebb hangvételű a korábbiaknál.

Beyoncé (Beyoncé, 2013): 14 dal, 67 perc

Izgalom és egy kis pluszenergia a fáradtabb lábakba, ezt kínálja a népszerű énekesnő öt Grammy-díjjal jutalmazott albuma. Az iTunes Store-ban jelent meg különösebb promóció nélkül, három nap alatt 617 ezer példányban kelt el az Egyesült Államokban.

Recovery (Eminem, 2010): 17 dal, 78 perc

Az Év albuma díj mellett a legjobb rapalbum díját is elnyerte, az ütemesebb, gyorsabb futás mellé ajánlhatjuk. A megjelenés utáni első héten az Egyesült Államokban 741 ezer darabot adtak el belőle, a második héten már platinalemez lett.

Currents (Tame Impala, 2015): 13 dal, 50 perc

Az ausztrál bandának ez volt a harmadik albuma, némi műfajváltással, ez inkább a táncosabb irányzat felé közeledik. A Grammy-gálán a legjobb alternatív zenei album kategóriájában jelölték.

YSIV (Logic, 2018): 14 dal, 76 perc

Viszonylag új, alig ötéves az album, miként Eminemnél, itt is garantálható a pörgés; futás közben szinte egy pillanat alatt elszáll a 76 perc.

Songs in the Key of Life (Stevie Wonder, 1976): 21 dal, 105 perc

Ez volt Stevie Wonder tizennyolcadik stúdióalbuma, és a kritikusok szerint a legjobb – a Rolling Stone minden idők legjobb 500 albuma listáján a negyedik helyet csípte el. A hossza miatt inkább félmaratonra (gyors maratonra…) készülőknek jöhet jól.

Future Nostalgia (Dua Lipa, 2020): 13 dal, 43 perc

És a végére egy rövidebb, de azért még mindig legalább hat-hét kilométeres futásra szóló ajánlat, amely elnyerte a legjobb popzenei album díját. Az angol énekesnő második albuma tizenhárom országban került a lemezeladási listák élére.

Néhány hete Cseke Lilla, az Ultrabalaton tavalyi győztese is megírta blogjában, milyen zenéket ajánl a futások mellé, egy 2019-es cikkünkben pedig a szintúgy jól ismert ultrafutó, Vágó Boglárka hozott szubjektív válogatást.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.