A 496-os kísérlet: Plesz Botond edző szerint nagy a kockázat!

Harmincegy nap alatt 496 kilométert futni? Sokak szerint jó kihívás, mások szerint őrültség – Plesz Botond triatlon- és futóedző keménynek és kockázatosnak tartja.

„Rendkívül kockázatosnak tartom ezt a kihívást – mondta Plesz Botond, a Balatonman Training Team szakmai vezetője annak kapcsán, hogy kollégánk, Vincze András március 21-től egy hónapon át mindennap egy-egy kilométerrel többet fut. – Nagyon nehéz, én nem vállalkoznék rá. Nem egyszerű a célegyenesben, sok-sok kilométerrel a lábakban, az utolsó hét első két napján összesen ötvenegy kilométert futni. Kevesek tudják ezt teljesíteni, nagy tapasztalat szükséges hozzá, szerintem sérülésveszélyes. Négy hétre lebontva heti százhuszonnégy kilométert kell futni, ami a számok alapján nagy múltú ultrafutóknak is nehéz feladat.

Kezdő sportolók számára ez a tipikus mézesmadzag esete.

Az első héten még úgy tűnik, hogy könnyedén megy, ám a folytatás kőkemény lesz. Valaki egy héten három alkalommal megy futni, összesen teljesít – mondjuk – tizenöt kilométert, s a kihívás első hete után már majdnem a dupláját kell megtenni. Meg kell nézni, hogy a heti átlagos futott órák száma mennyi, majd a heti kilométereket át kell váltani percbe, s akkor lehet nekiállni, ha a kihívás utolsó hete nem lesz kétszerese az addig futott legtöbb hétnek. Fontos, hogy könnyű legyen az iram, abszolút ne legyen benne tempónövekedés. Hiába érzi úgy a futó, hogy menne gyorsabban is, nem szabad gyorsulnia.”

Plesz Botond szerint ajánlott óvatosnak lenni a 496 kilométeres kihívással

A szakember saját tanítványainak is szokott előírni kihívásokat, ám nem ilyen jellegűeket. Plesz Botond sportolóinak harmincegy napon keresztül mindennap húsz és negyven perc közötti időt kell eltölteniük futással. Ez a kihívás nagyon népszerű a futói körében, főképpen alapozási szakaszban építi be az edzéstervbe.

„Nehéz vállalni napi munka mellett, stresszel a nyakunkban – folytatta mondandóját a 496 kilométeres kihívásról a sportember. – Kérdés, milyen szinten van, aki ezt le akarja futni. Aki heti ötven kilométert teljesít, annak akkor jön el a holtpontja, ha elhagyja ezt a számot. Az sem mindegy, hogy mikor jön össze a napi futás. Nem jó, ha – mondjuk – este fut a sportoló tizenöt kilométert, ám másnap csak reggel tudja teljesíteni a tizenhatot. Össze tudnak úgy csúszni a távok, hogy kevés pihenő van közte. A holtpont a pihenéshiánnyal is előjöhet.”

Sok minden mellett nagy figyelmet kell szentelni az alapdolgokra, mint a regeneráció, a nyújtás, a pihenés vagy a megfelelő táplálkozás.

„Akkor kell elvégezni a napi futást, amikor a sportoló tudja, hogy van elég ideje nyújtásra, a normális étkezésre és a hidratációra. Lehet délután is futni, csak figyelni kell az egész napos hidratációra. A reggeli teljesítésnek az a veszélye, hogy hajnalban időben fel kell kelni, hogy megfelelő mennyiségű víz kerüljön a szervezetbe. Figyelni kell a megfelelő kalóriabevitelre is, hiszen itt négy-öt órás futások is lesznek majd.”

Március 21-től jön A 496-os kísérlet!

Kollégánk, Vincze András mindennap ezer méterrel többet fut; egy kilométerrel kezdi és harminceggyel fejezi be az egy hónapos kihívást. Vajon bírni fogja? Részletek ide kattintva.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.