A nagyközönség is lefuthatja a maratont a jövő évi párizsi olimpián

A férfiak klasszikus viadalának estéjén negyvenezer indulót várnak a sohasem látott ötkarikás szabadidősport-eseményre.

A jövő évi párizsi olimpián augusztus 10-én lesz a férfiak maratoni versenye, másnap a nőké, a kettő között pedig a nagyközönség is végigfuthatja ugyanazt a történelmi útvonalat – jelentették be a szervezők.

Az ötkarikás játékok történetében még sosem tartottak ilyen, kifejezetten a nagyközönségnek meghirdetett sporteseményt – emelte ki beszámolójában az insidethegames.biz.

A rendezvényre a férfiak délelőtti olimpiai maratonija után, este kerül sor a francia főváros legszebb műemlékei mellett elhaladó útvonalon.

A tömeg 21 órakor a párizsi városháza előtti térről, a Hotel de Ville-ről startol el, s a futás az Esplanade des Invalides-nél, az Invalidusok házánál ér véget.

Az olimpiai színhelyen zajló, a teljes maratoni távot – 42 195 métert – magában foglaló viadalon 20 év felettiek állhatnak rajthoz, majd 23:30 órakor kezdődik a 16 éven felülieknek kiírt 10 kilométeres futás.

A szervezők valamivel több mint 40 ezer indulóval számolnak.

(Fotó: AFP)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szemerei Levente megnyerte a varsói maratonit!
Fantasztikus női világcsúcs a berlini maratonon
A legendás versenyen csak az eltévedéstől és a kóbor kutyáktól tart
Magyar sikerek a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán
Kipchoge legnagyobb ellenfele az óra lehet Berlinben

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.