Blogra futottunk: Amikor a fejlámpa kimegy a fejünkből...

Nem könnyű a futást bepréselni egy-egy rohanósabb napba, de edzés és verseny nélkül nem maradhat a láb – szerencsére sok bejegyzés arról árulkodik, hogy a kánikula mellett tombol(t) a futókedv is.

Az utóbbi időben a sűrű programok, munka miatt elég nehezen sikerült a heti három futóedzésemet reggel teljesíteni, úgyhogy nem tehettem mást, néhányszor napközben vagy este mentem el kocogni. Este már rég nem futottam, és a fél kilences induláskor eszembe sem jutott, hogy a nagyjából egyórás edzés végét már sötétben teszem meg. Annak, hogy esetleg vigyek magammal fejlámpát, még a gondolatcsírája sem volt az agyamban. Induláskor elégedetten tapasztaltam, nincs is annyira meleg, mint gondoltam, és azokból a kertekből, ahol locsoltak a tulajdonosok, kellemes hűvös áradt. Egész jól ment a futás, leszámítva, hogy kilenc után már meresztgettem a szemem, hova lépek, és ahol nem volt közvilágítás, gyakorlatilag vakon futottam, bízva abban, hogy nem bukom fel valami buckában, vagy nem lépek bele egy gödörbe. Mindenesetre, izgalmas volt. 🙂

Más alkalommal pedig délután indultam el, ekkor bizony még 30 fok volt, de legalább a nap már nem sütött.

Mivel aznap másfél órás edzésem lett volna, jeleztem edzőmnek, Krátky Egonnak, hogy úgy érzem, ez nem jön össze. Annyit kért, hogy legalább egy laza futásra menjek el valamikor, így hét kilométert futottam, és elégedetten érzékeltem, hogy bár iszonyat meleg van, egész jól szedem a lábaimat, még az emelkedőkön is. Korábban sokat szenvedtem a lábgörcsöktől, de szerencsére találtam olyan izotóniás italport, ami megoldotta ebben a melegben a problémát, és most már nemcsak a futás alatt, de TRX-edzés közben is azt iszom. Amint a görcsproblémák megoldódtak, jött a bokapanaszom, de ezzel jó darabig nem is foglalkoztam, annyira élveztem a görcs nélküli napokat. Mivel egyértelműen futás közben fájt, jeleztem az edzőmnek, aki írt mobilizációs gyakorlatokat, jelentem, itt is javulás állt be! Még a végén az is előfordul, hogy gondtalanul, minden probléma nélkül futhatok! 🙂

ULTRAKELEK.WEBNODE.COM
Hernádi László az Ultra Lupa-Tó verseny 109 kilométeres távján indult, és a hatvanöt induló közül a 23. helyen végzett, az ideje 12:31 óra lett. A késő délutáni induláskor még gyötrő meleg volt, de aztán jött a kellemes, hűvös éjszaka a maga monotonitásával. Azt is megtudhatjuk, érdemes-e hamburgert enni pár órával a verseny előtt.

21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein kapitány születésnapját futással ünnepelte meg, kinézett magának egy jó kis instant kihívást, a Mackókört. Ugyan a QR-kódok beolvasásával volt egy kis gubanc, és a végén már egyáltalán nem volt kedve ehhez a túrához, de a fáradtság elhatalmasodásáig jókedvűen futkorászott a gyönyörű vidéken.

GYEREFUTNI.COM
Krátky Egon atlétikai és futóedző rendszeresen tart személyes edzést is, ahol segít tanítványainak a futás, futómozgás fejlesztésében. Ennek része a futóiskolázás is, erről olvashatunk bejegyzésében, sőt, még az alapgyakorlatokkal is megismerkedhetünk, amiket bizony érdemes gyakorolni.

BARATRUNNING.COM
A szerző mindjárt három beszámolóval is megörvendezteti az olvasókat, három kifejezetten hosszú távú verseny izgalamairól olvashatunk: Istria, Szent László Trail (előtte kis Coviddal), a Grossglockner Ultra Trail királyi távja.

AIRTAKI.BLOG.HU
A szerző hosszabb időt hagyott ki, és a futás helyett inkább a bringázás mellett tette le a garast. Aztán újra megjött a kedve, és a fokozatosság elvét betartva szépen elkezdett visszatérni a rendszeres futáshoz, olyannyira, hogy már versenycélokat is kitűzött magának.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az akaratos testnevelő tanártól a mallorcai maratonin át az ultratávokig
Fejlámpa, esőkabát, napszemüveg és társaik – kötelező kellékek az őszi túrákhoz
Csécsei Zoltán: Elindultam a lejtő aljáról!
A magyarok közül ki futhatja a legjobb időt a Spartathlonon?
A túrával összekötött csapatépítés összehozza a kollégákat

Videók

Kell egy kis testmozgás a délutáni kávé után: fociőrült kolléga az irodában
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Még hogy a bázisugrás nem versenysport? Itt a bázisfutás!

Hegymászás

A hegymászás hőskora: elsőre rögtön tíz magyar jutott fel egy nyolcezres csúcsra
Két hegymászó halálos balesetet szenvedett a Magas-Tátrában
Szombat óta nem találják a Hochkalteren eltűnt 24 éves hegymászót

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.