Az izzadás télen nem egyenlő a megfázással

Hideg időben a szabadtéri futásnál felejtsük el a pamut ruházatot, mert a leadott hőt nem vezeti el. Íme még néhány tipp a megfelelő öltözködéshez, hogy megelőzhessük a betegséget.

Örökzöld téma, hogy mire figyeljen a hobbifutó télen. Szűcs Csabától kértünk öltözködési tippeket, a szakember 1993 óta tartja a magyar csúcsot maratoni távon, ráadásul tulajdonos-ügyvezetője a 2000-ben alapított Spuri Futóboltnak – ha valakinek tehát, neki minden oldalról van rálátása a témára.

1. Rétegesen, okosan
Fontos rétegesen öltözködni, hogy kimelegedés esetén le lehessen venni valamit, illetve visszavenni, ha fázunk. Ha a futás befejezte után öt-tíz perccel nem tudunk átöltözni, meleg helyen fejezzük be a mozgást, például edzőteremben. Érdemes úgy felöltözni, hogy a futás elején inkább kicsit fázzunk, mert megfelelően be lehet melegedni. Ha viszont már az első pillanatban komfortosan érezzük magunkat, később túlságosan is belemelegedhetünk, és túlizzadhatjuk magunkat. Hasznos lehet a vékony, zsebre tehető anorákfelső, amely jól fogja a szelet, és rövid ideig lepergeti a vizet is.

2. Felejtsük el a pamutot
Szerencsére a futóknak kezd evidens lenni, hogy ne pamut ruhát viseljenek, hanem olyan technikai ruházatot, amely elvezeti az izzadságot, ellenkező esetben gyorsan megfáznak. Az elmúlt években a futóruházatok gyártása úgy fejlődött, hogy próbálták minél jobban vékonyítani az anyagot, amely azért ugyanazt a hőmegtartást és izzadságelvezetést biztosítja. Manapság már mínusz egy-két Celsius-fok hőmérsékletig találni vékony, de jó hőtartó nadrágot.

3. Hő a fejen át
A hőcsere leginkább a kéznél és a fejnél zajlik, ezért mindenképpen ajánlott sapkát és kesztyűt viselni. Sokféle nyakmelegítő kapható, illetve akinek érzékenyebb a torka, olyat is talál, amelyet a száj és az orr elé lehet húzni. Akinek nagyon fázik az arca, érdemes a síelőkéhez hasonló maszkot viselnie, ebből csak a szem vagy az orr látszik ki.

4. Lélegezhet a láb
A különböző gyártók igyekeznek vízhatlan cipőkkel előállni, ezért érdemes külön őszi-téli lábbelit venni. A Gore-zex vízlepergető membrán jó, mert engedi lélegezni a lábat, kiengedi az izzadságot és a párát, de a vízmolekulákat nem ereszti át. A téliesített cipők talpa bordázottabb, hogy a durván latyakos terepen is jól tapadjon. Ilyen cipőkben nem érdemes nyáron futni, mert túl meleg lenne.

5. Fújjuk csak!
Nyilván az egyáltalán nem vízállónak tervezett cipőt feleslegesen fújjuk impregnáló sprayvel, de amelyik bármilyen mértékben is vízálló, azt érdemes kezelni, mert a cipő jobban betölti funkcióját, plusz az élettartamát is növeljük.

(Megjelent a Nemzeti Sport, Csupasport mellékletében 2019 decemberében.)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.