Beálltak a combjai, fáradt, lassult, de így is nyert a Balaton-kerülő versenyen

Tíz nappal a világkupa-győzelem után Beda Szabolcs 16:19:37-es idővel győzött a MyWay 160 kilométeres távján.

Tíz nappal a balatonfüredi EMU hatnapos világkupa megnyerése után máris versenyzett, magabiztosan nyerte meg a MyWay százhatvan kilométeres távját. Elég volt ez a rövid idő a regerációhoz?

Rendesen éreztem még a balatonfüredi versenyt a lábaimban – mondta Beda Szabolcs, aki 16:19:37-es idővel győzött a MyWay 160 kilométeres távján. – Ötven kilométer környékén nagyon beálltak a combjaim, onnantól nehéz volt. Ám van már annyi rutinom, hogy végigmentem. Nem volt könnyű, egyre jobban fáradtam és lassultam, ráadásul a frissítés sem volt egyszerű.

A kerékpáros kísérőm a verseny előtt megbetegedett, és nem tudtam már mást találni helyette. Szerencsére a női és egyben abszolút győztes Tóth Tímea férje, Szilágyi Gábor, aki Timi kerékpáros kísérője volt, elvállalta, hogy segít, és előreviszi az egyéni frissítésemet az állomásokra.

Ez nagyon nagy segítség volt, ezúton is köszönöm szépen neki, illetve Baranyai Máténak, aki az utolsó két állomásra vitte a frissítésem. Ám egymástól viszonylag távol, húsz-harminc kilométerenként voltak a frissítőpontok, egyedül végigmenni igen nehéz.

Nem lehetett könnyű több mint száz kilométert lefutni fájó combokkal…

Előfordult már hasonló velem, például kétezerhúszban az első Ultrabalatonomon sokkal rosszabb volt. Akkor a végén örültem, hogy nyolcperces tempóban tudtam haladni… Most azzal vigasztaltam magam, hogy akkoriban az Ub-n sokkal rosszabb volt a helyzet, és mégis végigmentem, illetve azzal, hogy a hatnapossal ellentétben itt csak egyetlen éjszakát kell végigfutni. Voltak hullámvölgyek, előfordult, hogy jobb volt a lábam, akkor tudtam rendesen haladni, amikor rosszabb lett a helyzet, visszavettem a tempóból, és próbáltam lazítani. A lejtőkön volt a legrosszabb, annyira be voltak állva a combjaim, hogy már fájtak. A végén, száznegyvenöt kilométernél fel kellett futni Vászoly, majd lefelé Dörgicse irányába, hát azt a szakaszt nagyon megszenvedtem, de örültem, hogy már közel a cél.

Elképesztő éve van: győzött a hatórás, a száz kilométeres és a tizenkét órás országos bajnokságon, harmadik lett az Ultrabalatonon, később a Bács-Kiskun Ultrát és a negyvennyolc órás világbajnokságot nyerte meg, a jubileumi Szőlőskör ötven kilométeres távján is aranyérmet szerzett, majd a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán diadalmaskodott, legutóbb pedig a MyWay 160 kilométeres távján. Még felsorolni is nehéz volt, hát még lefutni… Tervez még valamit erre az esztendőre?

Lesznek még versenyeim, ám ezeknek már nem lesz nagy tétje. A Spar Maraton jó edzés volt, holtpont nélkül teljesítettem a távot, úgy tűnik, sikerült mostanra teljesen regenerálódnom, továbbá az október végi Balatonfüredi Ultrafutó Fesztiválon is ott leszek, várhatóan a tizenkét órás kategóriában. Ennyi elég is volt az évre, jöhet egy kis pihenés, aztán készülök a következő futószezonra.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A görögországi versenyek motiválják igazán
Nem rendezik meg többet az Authentic Phidippides Runt
Mindent megtesz, hogy bekerüljön a 24 órás válogatottba
Fighters’ Run Budapesttől kőhajításnyira áprilisban
Ötven és száz kilométeres versenyt is megnyert már az idén

Videók

Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól
Te meddig tudsz dekázni? Ő a Mount Everestig!

Hegymászás

Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket
Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített
Három nap és két éjszaka a halálfalban: kőzápor után magyar siker az Eigeren

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.