Csupán tíz méter döntött 65 km után

A 65 km-es táv női mezőnyében elképesztően szorosan alakult a befutó az Ultra Tisza-tó versenyen, a győztes Kóródi Ágnes mindössze 10 m-es előnnyel ért célba Horn Zsanett előtt.

Bár az első este – a verseny közösségi oldalának beszámolója szerint – még dörgés és villámlás közepette tartották meg az 5. Ultra Tisza-tó megnyitóját, másnap reggelre elvonult az eső, így megfelelő időjárási körülmények között vette kezdetét az Ultrabalaton „kis köre”. Ami a hosszabb távokat illeti, 65 és 130 km-en, míg vasárnap 5 és 10 km-en, továbbá félmaratoni versenyszámban is rajthoz állhattak a futók.

Noha néhány jelentősebb versenyző ezúttal távol maradt, a férfiak 130 km-es távján a Csécsei Zoltán-tanítvány Drexler Gábor jó időeredménnyel, 10:18:45-tel győzött, a második Mészáros Roland csaknem nyolcvan perccel később érkezett be a célba. A nőknél kiélezettebben alakult a verseny, Fogarasiné Veres Krisztina jó tíz perccel előzte meg Nagy Dóra Máriát.

A 65 km-es női számban valósággal egymás sarkát taposta az élen álló két futó, és a verseny történetének legszorosabb befutóját produkálták. Kóródi Ágnes csupán négy másodperccel, azaz tíz méterrel előzte meg a 100 km-es ob-n első Horn Zsanettet. A férfiak között Kohári Szabolcs ért elsőként a célba, aki a közösségi oldalán említette meg, hogy a mostani időeredménye (4:40:04) csaknem egy órával jobb, mint az egy évvel ezelőtti.

A verseny részletes eredményeit ezen a linken találja.

5. ULTRA TISZA-TÓ, EREDMÉNYEK

130 KM, NŐK

  1. Fogarasiné Veres Krisztina 13:40:19
  2. Nagy Dóra Mária 13:51:38
  3. Balázsiné Boros Linda 14:25:50

130 KM, FÉRFIAK

  1. Drexler Gábor 10:18:45
  2. Mészáros Roland 11:37:47
  3. Sélley Gábor 12:01:00

65 KM, NŐK

  1. Kóródi Ágnes 5:19:44
  2. Horn Zsanett 5:19:48
  3. Papp Éva 5:39:38

65 KM, FÉRFIAK

  1. Kohári Szabolcs Gábor 4:40:04
  2. Gärtner Áron 4:46:58
  3. Murányi Gábor 4:49:05

Fotó: Ultra Tisza-tó Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.