ÚJ KÖZEGBEN Dombi Tibor hideg vizes regenerálódása

A Debrecen korábbi labdarúgója is vallja, bemelegítéssel és a mozgást követő nyújtással sok sérülés megelőzhető, az izomrostok regenerálódásához pedig a 20 Celsius-fokos víz is jó.

Futballistaként megszoktam, a bemelegítés fontos. Igaz, a hétköznapi edzések előtt nem kell annyira komolyan venni, mint egy válogatott tétmérkőzést megelőzően, de ha az ember figyel magára, sok bajt megelőzhet.

Néhány jó tanács, mire figyelek én.

Nos, öt-tíz perc még otthon, indulás előtt: combizomfeszítés elöl és hátul, a térdet bemozgatni, vádli nyújtása, karkörzés, nyak átmozgatása, és hadd szóljon!

Emlékszem, amikor az első maratonim előtt melegítettem, nagy lelkesen nyújtottam, Kovács Koko István olimpiai bajnok bokszoló nevetve mondta: mit csinálsz, menet közben úgyis bemelegszel… És igaza is volt, de azért a félmaratoni rajtja előtt érdemes átmozgatni magunkat, ott már az elején is jó állapotban kell lenniük az izmoknak.

Ami fontos: mit csinálunk futás után?

A nyújtásnak akkor lehet igazán szerepe (ily módon sok fájdalmas sérülést megelőzhetünk), ha a célba érkezést követően nem egyből a fürdő felé robogunk, hanem adunk a lábizmoknak tíz percet-negyedórát, és nyújtjuk a combot, vádlit. Szombaton pihenőnapot tartok, és nagyon szeretek termálfürdőbe menni, egymás mellett van egy negyven- és egy húszfokos vízzel teli medence. Öt perc a melegben, három a hidegben. Ezt nyolcszor ismételve jó egy órát töltök el, a vérkeringésnek nagyon jó, már azt is kitapasztaltam, mikor vannak viszonylag kevesen.

A téli futáshoz szükséges felszerelést azonban mindenkinek magának kell kitapasztalnia. A testhez simuló alápólóra, illetve az ugyanolyan anyagú hosszú szárú nadrágra felkapok egy sima pólót és egy rövidnadrágot, ezenkívül sapka, kesztyű – nekem ennyi elég is. Futás közben termel annyi hőt a szervezet, hogy ne fázzak, nekem ez az öltözet bevált. Nagy hidegben próbáltam több rétegben felöltözni, de zavart – nagyon melegem volt futás közben. Szóval nekem a kevesebb elegendő télen is, de mindenki tesztelje magát, nehogy bárki miattam fázzon meg…

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.