DOMBI: Már rám fogadnak!

A Csupasporton kéthetente szerdánként blogot vezető korábbi labdarúgó nagyon készül torinói maratonijára, és a futás minden pillanatát élvezi – feltéve, ha nem jön szembe egy kutya.

A kutya – na, attól megijedtem. Pedig nem ugatott, nem csaholt, nem vicsorított, csak ott állt.

Hajnal volt. Hat körül már kint vagyok, nyáron, amikor borzasztó a hőség, öt óra huszonötkor már futok. Szóval igazán korán volt, nem járt a Nagyerdőben senki, csak a kutya. Nincs bajom az állatokkal, de azért… Megálltam.

Néztük egymást, próbáltam ijesztgetni, de nem mozdult – inkább visszafordultam. Vasárnap volt a heti edzésprogramban a hosszabb távú penzum, két és fél órát teljesítettem. Hetvenöt perc lassabb tempóban, az azt jelenti, hogy 5-5:10-es ezreket futottam, a második hetvenöt percben gyorsabban mentem, akkor 4:40-es ezreket futottam. Ez a maratoni stratégia, ott is ez a célravezető: lassabb kezdés és a tempó növelése a táv második felében.

Akkor ugyanis elő lehet hívni a szervezetből olyan tartalékokat, amelyeket, ha jó a sebességed, a táv elején nem égetsz el. Ellenben ha túl gyorsan haladsz, elfogy minden tartalék, kiürülnek az energiaraktárak – és véged van.

Amúgy sem vagyok nagy alvó, és igen, jó érzés, hogy vasárnap reggel kilenckor, amikor mások még lustálkodnak az ágyban, én már két és fél óra futás, harmincegy megtett kilométer után vagyok, és jöhet a reggeli.

Olyankor minden belefér, amit a hűtőben találok, mit mondjak, jólesett a szalámis szendvics. Sokan dudálnak, integetnek, talán van, aki megismer Debrecenben (vagy minden kocogóra dudálnak? – nem tudom…), és a Loki utánpótlásában dolgozó edzőkollégák is elismerik a teljesítményt. Amikor először mentem maratonit futni, lehetett fogadni, hogyan végzek: volt tipp arra, hogy a rajt előtt megijedek, és hazajövök, arra is, hogy öt kilométer után a Honvéd-kórházban kötök ki, vagy a táv felénél esem össze – de ezen nevetgélünk, nem rosszindulat van mögötte, inkább csak zrikálnak. Most már az időeredményre fogadnak a fiúk, és egyre nagyobb az oddsa annak, hogy nem tudom teljesíteni a távot.

Talán tényleg beérek – ha nem jön szembe egy kutya…

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.