Először ment track alapján, így is rekordot döntött

A felvidéki Képesi Attila, a Bősi Futóklub tagja 12 óra 59 perces rekordidő alatt teljesítette a 115 kilométeres privát Ultrabalaton Hegyestű Trailt.

A rekorddöntés volt a célja?

Benne volt a pakliban, de nem ez volt a fő célom – mondta a felvidéki Képesi Attila, a Bősi Futóklub tagja, aki 12 óra 59 perc, azaz rekordidő alatt teljesítette a 115 kilométeres privát Ultrabalaton Hegyestű Trailt. – Tizenhárom-tizennégy órán belül szerettem volna teljesíteni a távot, így tudtam, hogy akár meg is lehet a pályacsúcs. A lényeg az volt, hogy végigmenjek szintidőn belül. Újdonság volt nekem az ismeretlen helyen történő, kijelölés nélküli futás, először mentem az óra navigálása után, azaz a track alapján.

Ráadásul a terepfutásban sem vagyok igazán otthon, bár szeretek terepen futni.

Hogyan élte meg a futást?

Minden úgy ment, ahogy elterveztem. Úgy rajtoltam el, hogy végig élvezem, minden jó lesz – így is történt. Úgy szoktam futni, hogy csak jó élményeim legyenek, nem szeretem túlhajtani magam, nem szeretek elfáradni. Tisztában voltam vele, hogy lesz szintkülönbség, ám nem tudtam, miképp bírom majd. A pálya második része nehezebb volt, mint az első, de erre számítottam is.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Mivel most futottam először track alapján, a tájékozódástól féltem a legjobban, ám szerencsére nem volt probléma. Akadtak néhány száz méteres eltévedések, de nem volt vészes. Tudtam, hogy nehéz lesz, koncentrálnom kellett, hogy a pályán maradjak

Bírom a meleget, de bizonytalan volt az időjárás is. Szerencsére ezzel sem volt probléma, ráadásul azt hittem, nagy lesz a sár a sok eső miatt, de nem lett igazam.

Milyen volt a frissítés?

Megfelelően kialakítottuk, és működött is a tervünk. Király Mátyás, a Bősi Futóklub elnöke segített, mindent megbeszéltünk, hogy mikor mit ad a kezembe. Persze ez valamelyest változott a futás alatt, de remekül összedolgoztunk. Mindent megoldottunk, kiválóan éreztük magunkat.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.