Érzelmes győzelem a Kassa–Miskolc ultrán

A szikszói Kohári Szabolcs magabiztosan nyerte meg a 115 kilométeres versenyt, és elmondta, ez az első hely többet jelent neki, mint bármely más eredménye.

A szikszói Kohári Szabolcs 9:55:52-es idővel nyerte meg a Kassa–Miskolc 115 kilométer hosszú ultramaratonit, a sportolónak különösen sokat jelentett az esemény, hiszen hazai pályán versenyezhetett.

„Két éve váltóban a szikszói csapat tagjaként részt vettem a versenyen, tavaly elmaradt a koronavírus-járvány miatt, így az idén mindenképpen szerettem volna egyéniben teljesíteni – nyilatkozta a Csupasportnak Kohári Szabolcs. – A verseny útvonala áthalad Szikszón, így érzelmileg nekem sokkal többet jelent ez a verseny, mint bármelyik másik. Az esemény hetén már alig vártam, hogy elrajtoljunk, felfokozott hangulatban vártam a kezdést.

Reggel hat órakor volt a rajt, elég csípős, őszies idő fogadott minket, ám a nap további részében nem lehetett panaszunk az időjárásra.”

Először 1999-ben rendezték meg a viadalt, majd hosszabb szünet következett, és 2019-ben újraéledt a verseny. Az elmúlt évben a koronavírus-járvány miatt elmaradt, ám az idén – harmadik alkalommal – ismét rajthoz álltak a sportolók a Kassa–Miskolc ultramaratonin.

„A miskolci rajtot követően nem sokkal Sajóvámosra értünk, ezután öt kilométer emelkedő következett, s mivel földút volt, meglepődtem, hogy az esőzések után már nincs sár. Sikerült elkiabálnom, hiszen a dombtető után Szikszóig bokáig ért… Szikszón hatalmas élmény volt átfutni, ám figyeltem rá, nehogy elkapjon a hév, hiszen kilencvenkét kilométer még hátravolt.

Kijöttek az ismerősök, barátok, az ő biztatásuk sokat segített.

Ezt követően Göncig probléma nélkül gyűltek a kilométerek, majd a Gönc–Kéked szakasz már nem esett valami jól, volt benne bőven emelkedő, s ekkor a motivációval is akadtak gondok. Tudtam, hogy fél óra előnyöm van a második helyezettel szemben, így ha nem jön közbe semmi, megnyerem a versenyt. Az utolsó egy kilométert hatalmas eufóriában futottam le, óriási élmény volt a kassai dómnál célba érni. Az időm lehetett volna jobb, ám a két héttel korábban rendezett, nyolcvanhat kilométeres Nagyvárad–Debrecen ultramaratont még éreztem a lábamban. Mindkét versenyre beneveztem, féltem, hogy valamelyiket elhalasztják, s mivel nem akartam két szék között a pad alá esni, mindkettőt teljesítettem.”

A Kassa–Miskolc ultramaratoni kilencven kilométerig magyar földön, majd huszonöt kilométeren át Szlovákiában halad. Kohári Szabolcs szerint nagyobb elismerést érdemelne a verseny.

„Sajnálom, hogy a magyar ultrafutóversenyek között nincs rangosabb helyen ez az esemény. Remek a szervezés és a pálya kijelölése, valamint az útvonal-biztosítást is csillagos ötösre értékelem.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Hazánk legjobb maratonistájával is találkozhatunk Csongrádon
Sisakot fel!
Továbbra is terepultrafutó, de az aszfaltos maratonik sokat segítenek céljai elérésében
Motiválta a hazai pálya, 2 másodperces előnnyel lett 2.
Vállalta egyéniben, és magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.