Ez még felfoghatatlan! – interjú Tóth Tímeával, aki a férfiakat is megelőzte

A 11:38:06 órás idő női pályacsúcs az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján.

Szilágyiné dr. Tóth Tímea személyében az UTT történetében először lett női abszolút győztese a versenynek. Jól hangzik?

Eléggé felfoghatatlan még – mondta Tóth Tímea, aki 11:38:06-os idővel női pályacsúcsot ért el az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján, ráadásul először a verseny történetében női abszolút győztese lett az eseménynek. – Amatőr futó vagyok, edző nélkül készülök, azt is nehezen dolgoztam fel, hogy győztem a nők között, hát még az abszolút sikert és a pályacsúcsot…

Milyen célt tűzött ki a rajt előtt?

A teljesítés volt a fő célom, de azért eljátszottam a gondolattal, hogy jó lenne tizenkét órán belül célba érni, és ha sikerül, az a mezőny elejét jelentené.

Ezelőtt a száztizenhét kilométeres Miskolc–Kassa Ultramaraton volt a leghosszabb teljesített távom, így egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy úgy fog menni a futás, ahogy eltervezem.

Úgy ment?

Az eleje jobb volt a vártnál, a vége rosszabb, szóval átlagban igen. Az első hatvanöt kilométer nagyon könnyű volt, nem éreztem a meleget, gyors voltam, flow-ban futottam, a férjem kísért, és remekül hűtött. Viszont nehéz volt lelkileg, amikor visszafordultam, és tudatosult bennem, hogy lesz még egy kör. Innentől belassultam, az utolsó harminc kilométeren pedig csak az volt a célom, hogy valahogyan beérjek a célba.

Mi volt a legnehezebb?

Egyértelműen a meleg. Tavaly a hatvanöt kilométeres távon vettem részt, igaz, akkor melegebb volt. Idén is jó idő volt, a gáton pedig nem volt semmi árnyék, végig tűzött a nap, tíz óra után már elviselhetetlen volt. Ám a hűtés tökéletesen működött, természetesen használtunk jeget is, minden úgy ment, ahogy kellett.

Ez eddigi legnagyobb sikere a futásban?

Igen, nem is kérdés.

Mióta ultrázik?

Kétezerhúszban kóstoltam bele először az ultrafutásba, akkor a BSZM félBalatoni távját teljesíttettem, igaz, az kisultra volt. Aztán abban az évben lefutottam az ötven kilométeres Szőlőskört, majd jöttek a további ötven kilométeres versenyek, majd szép lassan növeltem a távot. Meglett a nyolcvan kilométer, idén pedig a száz.

Milyen céljai vannak?

Az ősszel a MyWay százhatvan kilométeres távját szeretném lefutni, jövőre pedig az egyéni Ultrabalaton teljesítése a nagy célom.

Az UTT 130 női versenyének végeredménye:

  1. Szilágyiné dr. Tóth Tímea – 11:38:06
  2. Ivana Butoracová 12:08:00
  3. Fogarasiné Veres Krisztina 13:02:35

Nemrég interjút közöltünk Ujlaki Viktorral, az UTT 130 férfi győztesével.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.