Biztosan sokan ismerik a kisgyerekek körében igencsak népszerű, mindig talpra álló játékbabát, a keljfeljancsit. A kifejezést olyan személlyel kapcsolatban használjuk, aki újra és újra leküzdi a nehézségeket, és rendre talpra áll. A sorozatunk első részében megismert Kiss-Francsics Ági után ezúttal Rajcsányi-Posch Evelint mutatjuk be, akire pontosan illik a kifejezés.
„Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a futással, amikor kétezertizenegyben Budapestre költöztem – emlékszik vissza a kezdetekre. – Bár mindig is egyedül futottam, a fővárosi futóversenyek hangulata és az adrenalinlöket, amelyet az ember verseny közben érez, arra sarkallt, hogy folytassam a futást, és hogy minél több kilométert gyűrjek le.”
Kétezertizennégyben várandós lett, ezért orvosa javaslatára abbahagyta a futást. A sportolással persze nem állt le, és amíg tehette, úszni járt. Miután kislánya megszületett, újabb szünet következett, s otthoni tornával igyekezett levezetni energiáit, ám a kicsi körüli teendők nem engedték kiteljesedni. Mígnem aztán – amikor a baba már egyenesen tudott ülni – új lehetőség adódott életében.
„Egyszer csak szembejött velem a babakocsis futás, amely kézenfekvő megoldásnak tűnt. A tizenegyedik kerületben laktunk, a Bikás parkhoz közel, amely remek terep a futásra. Ahogy telt az idő, egyre nagyobb távokat tettem meg, és a kislány is hamar hozzászokott a közös sportoláshoz. Olyannyira elszánt voltam, hogy kétezertizenhat áprilisában elindultam egy félmaratonin. Nem volt könnyű a felkészülés, de minden erőmmel azon voltam, hogy teljesítsem a távot.”
Rajcsányi-Posch Evelin egészségügyi problémái ekkor kezdődtek. Kisebb műtéten esett át, de a mihamarabbi gyógyulás reményében – orvosi felügyelet mellett – újra futócipőt húzott, és folytatta a felkészülést.
Ez az időszak nagymértékben meghatározta a következő négy évet: három hasi műtéten és három nőgyógyászati beavatkozáson esett át.
„Teljesen megváltozott az életem, műtét, lábadozás, visszatérés, újabb műtét, újra lábadozás és sport – így ment egymás után. Szerencsére a kicsi, Izabella időközben kinőtte a babakocsit, így újra elkezdtem egyedül futni, de azt vettem észre magamon, hogy már nemigen volt bennem spiritusz. Megrekedtem a fejlődésben, és nem volt, aki segítsen az előrelépésben. Hogy változtassak ezen, kipróbáltam a terepfutást. El is mentem egy futóeseményre, amelyet egy bányában rendeztek, és bringaversenyen is indultam, azonban egy idő után éreztem, ezek sem hozzák meg a várt eredményt.”
Kétezertizennyolcban felkeresett egy nőgyógyász-specialistát, aki segített neki kideríteni, mi okozza a visszatérő egészségügyi problémáit. Kiderült, negyedik stádiumú endometriózisa és adenomiózisa van, és egy újabb, nagyobb műtét vár rá. Várólistára került, és tíz hónapot kellett várnia a beavatkozásra, de hogy ne romoljon az egészségi állapota, aerobedzéseket (úszás, kerékpározás) végzett, diétázni kezdett, és természetesen folytatta a futást.
Ebben a rendkívül nehéz időszakban jött rá, hogy edzővel gördülékenyebb lenne a folytatás. Az ensportos Ruzsás Dáviddal folytatott közös munkának köszönhetően új világ nyílt meg előtte.
„Reggel négy húszkor keltem, hogy úszás után időben beérjek a munkahelyemre, de hétvégén is korán kezdődött a napom, hogy megcsinálhassam a hosszú edzéseket anélkül, hogy megbolygassam a család életét. Új lendületet kaptam, és azt a célt tűztük ki edzőmmel, hogy a műtétet követően minél gyorsabban épüljek fel, és a lehető leghamarabb visszatérjek a régi kerékvágásba. Két hónappal a műtét előtt még egy versenyt is beiktattunk, és részt vettem a tatai olimpiai távos triatlonversenyen. Jól sikerült, minden percét nagyon élveztem, ami természetesen a család támogatása nélkül nem sikerült volna.”
Ezt követően a szintén ensportos Sasi Gabriella lett Rajcsányi-Posch Evelin személyi edzője, s a váltás nem vált hátrányára, sőt! A lendület továbbra is megmaradt, s bár sokszor a háta közepére sem kívánta a korai kelést, kitartott célja mellett. Kétezertizenkilenc októberében átesett a műtéten, amely jól sikerült, három hétig azonban ágyban kellett feküdnie. A sok pihenés következtében majd kicsattant az erőtől, ezért – immáron sokadszor – újrakezdte az edzéseket. Meglepően rövid idő alatt visszanyerte formáját, és tavaly télen már a 2020-as évet tervezték edzőjével.
„A futáson kívül azért volt más elképzelésünk is, mindenféleképpen szerettünk volna vállalni még egy gyermeket, de a sorozatos műtétek miatt ez irreális terv volt. A nagy műtétet követően azonban az orvos azt mondta, lehet esélyünk az újabb babára. Időközben kitört a koronavírus-járvány, és kijárási korlátozást rendeltek el, ami némiképpen csökkentette lehetőségeimet a testmozgásra, de azért a futást és a kerékpározást nem hanyagoltam el. Csodák csodája, a terhességi tesztem pozitív lett, így borult a nyári versenyterv, amit egyáltalán nem bántam. A futást elővigyázatosságból fel kellett függesztenem, helyette elkezdtem a tempósétát, a kerékpárt pedig újra fel kellett tennem görgőre. Továbbra is jártam úszni, és a Katona Renáta személyi edző vezette centráltréningeken is részt vettem, így a terhesség alatt sem maradtam mozgás nélkül.”
December 23-án aztán eljött a nagy nap, s bár a szülés gyötrelmes volt, a fájdalmak hamar elmúltak.
„Mindezt annak köszönhetem, hogy a terhesség alatt is aktív maradtam. Hálával tartozom a szakembereknek, hogy mindvégig segítettek abban, ne terheljem túl a szervezetem. Mindig figyeltünk a megfelelő frissítésre, továbbá arra, hogy rugalmasan tartsuk a csípő- és medenceizmaimat, illetve az ízületeimet. Hálával tartozom nekik ezért, és minden nőnek azt tanácsolom, rendszeresen végezzen testmozgást várandósság idején is. A hosszú évek alatt bebizonyosodott, hogy számomra a sport nemcsak az érmek gyűjtését és a fejlődést jelenti, hanem mankót is nyújt a vészterhes időszakokban.”
Fotók: Colour b’ART
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
