BOGI BLOGJA Futócuccok és fekete lyukak

Talán minden hobbifutó életében most jött el a pillanat, hogy rendet rakjon az évek alatt felhalmozódott cuccai között – Bogi éppenséggel sci fi-be illő holmikkal is találkozott.

A jelenkori nagy és kényszerű otthonlétben talán sokan csináltak leltárt a futócuccaikról. Akadnak persze, akik az elhasznált cuccokat kidobják a francba, vagy eladják, mások pedig elrakják, mondván, jó lesz az még valamire, mint a használt tejfölösdoboz. No de lássuk, mik kerülhetnek elő a gardróbból a nagy szelektálás közepette.

 

PÓLÓK

Odamész a hetvenes évek óta a sarokban porosodó szekrényhez, majd csontváz helyett a nyakadba zúdul húsz kiló póló, micsoda megkönnyebbülés lesz ezektől megszabadulni, és végre lesz hely a többi póló tárolására. Igen ám, de egy-egy darab olyan, mint egy emlékkönyv.

Hát kinek lenne szíve kidobni azt a húsz évvel ezelőtti BéBu pamutpólót, amin több lyuk van, mint anyag.

Igen, az első technikai trikót muszáj továbbörökíteni, mert olyan anyagból készült, hogy sötétben sem kellett fejlámpát használni az erdőben, úgy szikrázott, de legalább ugyanúgy magába szívta az izzadságot, mint egy pamut. Hát ki az a barbár állat, aki képes lenne ezektől megválni, meg legalább lesz mit mesélni az „onokának”.

 

ZOKNIK

Van az az elméletem, hogy a legtöbb lakásban létezik egy fekete lyuk, amely minden zokni bal párját elnyeli, így még egy másikkal sem lehet aztán párosítani, mindegy, már, hogy az egyik pink, a másik fekete. Ugyanez a szitu a kesztyűkkel is.

Na, ezért is érdemes áttúrni a zoknis részleget, és könnyes szemmel örülni annak, hogy a tíz rugóért vásárolt pro zokni párja végre előkerült, igaz, a felét megette már a moly.

Plusz tíz csősál, sapka, na meg a kesztyű.

Mivel ezek eltűnt tárgyaknak lettek nyilvánítva, így télen bevásároltál belőlük, így máris van húsz csősál, sapka, kesztyű, amelyeket nyáron úgysem használsz, így decemberre tuti elnyeli őket megint a fekete lyuk.

Meg a zoknikat is.

 

FRISSÍTŐK

Mikor épp nagyobb versenyre készülsz, felvásárolsz negyven zselét, port, magnéziumot, sótablettát, piát. Utóbbit „az” idegállapotban jogosan fogyasztod el, de a többi felhalmozott cuccból valószínű marad bőséggel, s amelyeket szintén felszippant a fekete lyuk, úgyhogy a következő versenyre hasonló mennyiséget vásárolsz fel.

Érdemes tüzetesebben áttanulmányozni a spájzot, és csodájára járni, micsoda „habzsidőzsit” lehetne rendezni a következő versenyre a maradék cuccokból, ha nem látnád, hogy uszkve kettő–tíz éve már lejártak, amelyet elég merész dolog lenne elfogyasztani.

Bár ha úgyis otthon tartózkodunk, és kísérletező kedvünkben vagyunk, le lehet tesztelni, hogy az erősen megpimpósodott gél hogyan hat az emésztésünkre, bár nem hiszem, hogy durvább lenne, mint a görögdinnye-tejeskávé kombó.

 

KÜTYÜK

Casio óra, pár bunkofon, első generációs okostelefonok, az első gps-es óra, körülbelül kétszáz kilométer kábel, amelyek nem passzolnak egyetlen kütyühöz sem, gőzöm sincs, hova illő ezeket a cuccokat leadni, így első blikkre nem jut más eszembe, mint egy BDSM-partin újrahasznosítani.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.