A jó idő feltartóztathatatlanul közeledik, s bár nem szeretek melegben, napsütésben edzeni, most ebben az ingerszegény időszakban kifejezetten élvezem, jólesik a bőrömnek, a lelkemnek a simogató napsütés. Szinte mindig sapkában futok, de most nem veszem fel, hadd süsse a nap az arcomat, hajamat, addig is barnulok, hiszen szoláriumban is ezer éve nem voltam már (és ki tudja, mikor mehetek legközelebb…). Legutóbb, amikor elindultam edzeni, esőre állt az idő, a felhők össze is gyűltek, beborult és erős szél fújt. A levegő tele volt porral-homokkal, hamar kitikkadtam, de a gondolataim messze jártak. Lehet, hogy baromi unalmas már, de megint az Ultrabalatonról agyaltam, bár mindez amiatt érthető, hogy nemsokára időszerű lenne, hogy kollégáimmal nekiinduljunk a közel egynapos kalandnak.
Mivel egyre hevesebben fújt a szél, eszembe jutott, hogy az eddigi négy UB-nk alatt átéltünk jó pár vihart, volt köztük olyan is, amikor azt hittem, lefújják a versenyt, mert az éjszaka brutális, orkán erejű szél kíséretében leszakadt az ég.
Itthon ilyen időben átfordulok az ágyban a másik oldalamra, fejemre húzom a takarót, és meggyőzöm magam, hogy totál hülye, aki ilyenkor kimegy futni. Az UB-n viszont soha senki nem mondta, hogy gyerekek, ezt én most inkább kihagynám, félek a leszakadó ágaktól, villámtól, átázom, megfázom… Maximum sajnáljuk az épp soron következőt, de senki nem adta fel, hanem teljesítette a szakaszát. Azt a bizonyos viharfergeteges versenyt sem fújták le a szervezők, és így visszagondolva minden résztvevő igazi hősként tette a dolgát. A kisbuszban időnként lebillent a fejünk, mert egy-egy pillanatra elaludtunk, de azért ebben a helyzetben is segítettük egymást. Lélekmelengető emlékem, amikor a pár négyzetméteres sátortető alatt vártam a váltásra, dideregtem a többi várakozóval, és azt néztem, a vihar melyik pillanatban fújja el fejünk felől az ernyőt.
Ekkor az egyik kollégám ott termett két pléddel, körém tekerte az egyiket, a másikat magára, s megvárta velem a váltást.
Nagyon meghatott, jólesett a gesztus, sohasem felejtem el, ahogy ketten vacogva nevetgéltünk a viharban. Annak az UB-nak (is) a legnagyobb hőse azonban a kerékpáros kísérőnk, Zombori András volt, aki nem húzódott be sehova, nem szárítkozott, nem pihent, hanem a viharban is ott tekert az éppen futó kolléga mellett. Előtte fél nappal még napsütésben, hőségben, éjszaka pedig a félelmetes viharban is rendületlenül hajtotta a bringát, hogy segítse a futókat – 221 kilométeren keresztül. Elképesztő!
Az UB körüli kalandozásomnak véget vetett a hirtelen kisütő nap, s hátranyúltam a kulacsomért, mire konstatáltam, az bizony otthon maradt. Mire hazaértem a résztávozásból, azt hittem, vattát köpök, de annyira ez sem zavart, mert a kellemes emlékek elnyomták ezt a kis zavaró tényezőt.
ROADRUNNERDIARY.WORDPRESS.COM
Reni már tudja, mennyire hasznos a gyógytorna, ezért rendületlenül végzi a feladatokat, sőt, egy szemléltető videót is feltett kedvenc gyakorlatáról.
Gyógytornával kapcsolatban nekem is vannak emlékeim, amikor szülés után kissé „szétesett a derekam”, muszáj volt szakemberhez fordulnom.
Az órát végiguntam (na persze, akkoriban Rubint Réka-kazettákra edzettem otthon), ide emel, oda nyújt, épphogy nem ásítoztam. Aztán kiérve a buszmegállóba azzal szembesültem, alig bírom a lábam felemelni, remegtek, mint a kocsonya. Szóval, a gyógytorna nagyon hasznos, erről olvashatunk a bejegyzésben is!
FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka a vízhólyag körüli tudnivalókról ír, ami szinte minden futót érint. A már kialakult hólyag kezeléséről s a megelőzésről is olvashatunk a bejegyzésben!
UTRAKELEK.WEBNODE.HU
A szerző olyan szerencsés, hogy ebben a helyzetben is csodás terepeken futhat, és nem is kis távokat! Élvezettel olvastam az úti beszámolókat, szerencsére ebben az egy bejegyzésben több is van!
21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein kapitány tudja, hogy rengeteg blogot olvasok, és gyanítom azt is, hogy az ő bejegyzéseit is szívesen böngészem.
Annak nyilván nem örülök, hogy kezd lemondani a futásról, de valamiért még mindig bízom a csodában.
Ha valaki ennyire szeret futni, nem lehet, hogy ne futhasson! Remélem, nem szakad el a futótársadalomtól, és megtalálja a maga útját ebben a helyzetben!
GYURKOO.COM
Gyurkoo belevágott a naptáras futásba, ennek beszámolóit olvashatjátok a blogjában. Az utolsó hét nagyon kimerítő volt számára, de nem is csoda, húsz kilométer fölött futott naponta!
MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Figyelem, ne próbálják ki otthon!
A hét végén futottam nehéz, nagy szintes terepmaratonit, és most nem finomkodtam, nyomtam, ahogy tudtam. Sikerült is 4:01:40 órás idővel lefutni a 42.2 kilométert, amibe több mint 1200 méter pozitív szintemelkedést is belepakoltam a Budai-hegyek emelkedőin. Érdekes és kemény kihívás volt, de ennyit a dicsekvésről, ez az írás most nem erről szól. Naponta láthatunk extrémebbnél extrémebb teljesítményeket, száz mérföld a ház körül, havi nyolcszáz-ezer lefutott kilométer, terepszázas éjszaka télen, és még sorolhatnám. Egyrészt fantasztikus, hogy ilyesmire képes sok ember, de a közösségi médiában ezek a példák azt mutatják a hétköznapi hobbisportolóknak, hogy ilyesmire bárki képes. Részben igaz is, hiszen az ember hatalmas teljesítményeket képes produkálni, ha igazán odateszi magát, másfelől azonban sokan úgy érzik, nekik is ilyesféle kihívásoknak kell megfelelniük, sőt teljesíteniük, túlszárnyalniuk. Csak akkor lesznek igazi sportolók, futók, ha ők is lefutnak heti kétszáz kilométert, ha kéthetente futnak egy Kinizsi 100-ast, lehetőleg szakadó esőben, két banánnal frissítve összesen.
Napjainkban egyre nagyobb eredmények, teljesítések kellenek, hogy elérjük az emberek ingerküszöbét, elvégre már egy maratoni lefutása is átlagos. Ez azt eredményezi, hogy olyan emberek is elkezdik ezeket az extrém kihívásokat keresni, akik nincsenek felkészülve, vagy épp valamiért nem nekik való. Nekem például az úszás nem megy, nem is nevezek Ironmanre, cserébe tíz, tizenöt órát futkározom az erdőben. Reálisan be kell látni, hogy mi a nekünk való, mire vagyunk alkalmasak. Találjuk meg saját stílusunkat, szintünket, mert nem lehet mindent akaratból megoldani. Ne a közösségi médiában látott, szinte emberfeletti teljesítményeket akarjuk utánozni, ne akarjunk annyit edzeni, mint a sportág legjobbjai. Ők nemcsak a kitartásuk miatt vannak az élvonalban, hanem mert megvannak hozzá az adottságaik is.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
