Jótékonysági futással zárják az évet, minden megtett kilométer számít

Szilveszterkor bárki csatlakozhat az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány virtuális közös futásához, amellyel a nehéz sorsú, sportolni vágyó gyerekeknek gyűjtenek adományokat.

Az eseményhez bárki csatlakozhat, aki regisztrál a Facebookon a „Fuss pont most!” elnevezésű eseményre, majd ezek után az év utolsó napján bárhol teljesíti – futva, kocogva vagy sétálva – az általa tervezett távot.

Így gyűlnek majd össze a virtuális kilométerek, amelyekkel pénzt gyűjthetünk a nélkülöző, de sportolni vágyó gyermekek számára. Az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány ugyanis szponzorok segítségével minden megtett kilométer után száz forintot fordít arra, hogy edzőcipőt vásároljon a nehéz sorsú gyerekeknek. Emellett van lehetőség adománnyal hozzájárulni az akcióhoz, ennek részletei megtalálhatóak az esemény Facebook-oldalán.

Az ötlet nem új, tavaly szintén megrendezték az eseményt, akkor közel 65 000 kilométer gyűlt össze és több mint ötszáz gyerek lábára került sportcipő. A cél, hogy idén legalább ennyi kilométer és pénz összegyűljön, de persze az lenne a legjobb, ha még többen csatlakoznának, és sikerülne túlszárnyalni a tavalyi számokat.

Az esemény fővédnöke Lubics Szilvia ultrafutó, a főszervező pedig Gui Angéla, karitatív futónagykövet.

Az esemény alapja a bizalom, a megtett kilométerekről semmiféle bizonyítékot nem kell feltölteni, de természetesen a szervezők a becsületesség mellett mindenkit arra buzdítanak, hogy sportolva és aktívan zárja az évet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Továbbra is terepultrafutó, de az aszfaltos maratonik sokat segítenek céljai elérésében
Motiválta a hazai pálya, 2 másodperces előnnyel lett 2.
Vállalta egyéniben, és magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén
Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba
Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.