Kelvin Kiptum maradéktalanul megvalósította az álmait

A vasárnap maratoni világrekordot döntő kenyai azért lett utcai versenyző, mert fiatalon nem volt pénze olyan helyekre utazni, ahol tud pályán futni.

Nincs még 24 éves, és a vártnál korábban megdöntötte a maratoni futás világrekordját. A kenyai Kelvin Kiptum tavaly év végén berobbant az atlétika világába, és nem kellett neki egy év ahhoz, hogy átírja a sportág történetét. A valaha futott hat leggyorsabb maratonból három az övé, ami azért különleges, mert összesen háromszor futott a klasszikus táv versenyén – tavaly decemberben Valenciában, idén áprilisban Londonban, valamint vasárnap Chicagóban, ahol elérte a 2:00:35 órás időt, amely egy darabig nem dől meg. Ebben az évben legalábbis szinte biztosan nem, bár még hátravan a november 5-én esedékes New York-i maraton…

Kiptum ugyan nem számolt azzal, hogy már most felülmúlja honfitársa, Eliud Kipchoge csúcsát, de tökéletes időjárási körülmények várták, és összesen csupán hetvenméternyi szintkülönbséggel kellett megbirkózniuk a futóknak. Az olympics.com oldalnak a chicagói viadal előtt nem sokkal adott interjújában Kiptum elmesélte, már kisgyermekként arról álmodozott, hogy egyszer a hazájáért fog futni, és fantasztikus versenyeket nyer meg.

A tévében látta néhány környékbeli ismerőse győzelmeit a nemzetközi maratonokon, reggelente iskolába menet csodálattal nézte az atlétákat, akik edzenek. Hozzá hasonlóan Chepkorióból származik Geoffrey Kamworor, aki kétszer lett első a New York-i majormaratonon.

Kiptum 13 évesen kezdett futni egy helyi csoportban, öt évvel később már 1:02:01-es idővel nyert félmaratont Kenyában. Rögvest az országúti versenyek felé fordult, mert a környékükön nem voltak pályák, és nem volt pénze, hogy oda utazzon, ahol voltak…

2019-ben már külföldi eseményeken indult, de akkor egy maraton lefutására még nem volt lehetősége – azt mondta magának, vár még két-három évet, aztán megpróbálja. 2020 decemberében hatodik lett a valenciai félmaratonon, 58:42-es masszív egyéni csúcsot ért el.

Két évvel később már maratont futott a harmadik legnagyobb spanyol városban, 2:01:53-mal mutatkozott be, ami bizonyosan megijesztette a vetélytársakat. Kiptum célja akkoriban a 2:04-2:05 körüli idő volt, aminél jóval merészebb terveket is szövögethetett volna, merthogy 2023 tavaszán Londonban már 2:01:25-tel nyert – a jó versenyben és a győzelemben ugyan bízott, abban azonban nem, hogy 16 másodpercre megközelíti Kipchoge világrekordját.

Mivel más tervei voltak, nem vállalta az indulást az augusztusi budapesti világbajnokságon, és nem jött létre az egymás elleni csatája Kipchogével Berlinben, de vélhetően cseppet sem bánja, pláne, hogy a német főváros valójában egy pillanatig sem szerepelt az úti céljai között.

Kelvin Kiptumnak – szokásos visszafogottságával – csak a versenycsúcs volt a célja Chicagóban, noha tudta, gyors pálya vár rá. Világrekord lett belőle, és a legnagyobb kérdés az, vajon már jövőre képes lesz-e két óra alatt futni hitelesített pályán. Most sokkal valószínűbb az igen, mint a nem.

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sisakot fel!
Továbbra is terepultrafutó, de az aszfaltos maratonik sokat segítenek céljai elérésében
Motiválta a hazai pálya, 2 másodperces előnnyel lett 2.
Vállalta egyéniben, és magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén
Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.