A közösségi oldalán írt beszámolója alapján nem volt egyszerű ön számára a koperi szlovén huszonnégyórás országos bajnokság keretein belül megrendezett nyílt futam. Kétszáz kilométer fölé jutott, a legjobb magyar férfi eredményt érte el, ám nagy árat fizetett…
Ahogy mindig, úgy most is megvolt a tervem, ám ezúttal sajnos nem sikerült megvalósítani – mondta Vajda Zoltán, aki 201.390 kilométert megtéve a férfiak között a nyolcadik lett a koperi huszonnégyórás versenyen, a magyarok között pedig a legjobb eredményt érte el. – Kilencvennégy kilométerig minden remekül ment, majd jött egy vádliprobléma, amiről először nem is tudtam eldönteni, hogy micsoda… Megmasszírozták, majd néhány kilométer múlva megint elkezdett fájni, s azt tapasztaltam, hogy bizonyos tempó felett mindig előjön a probléma. Amikor lassabban haladtam, akkor rendben volt, de amint elértem egy magasabb fokozatot, egyből jött a fájdalom.
Úgy döntöttem, hogy száz kilométerig elmegyek, majd kiszállok, de a kisördög csak ott mocorgott, s azt sugallta, hogy menjek tizenkét óráig… A vége az lett, hogy végigmentem, s utólag tudom, ez nem volt jó döntés, meg kell tanulni feladni is versenyeket. Azóta már eltelt néhány hét, s még mindig nem épültem fel teljes mértékben.
Fotó: Evary Run
Mi volt az előbb említett előzetes terve?
Végül úgy voltam vele, hogy érjem el a kétszáz kilométert, ez volt a lélektani határ, de ahogy mondtam, már megbántam, hogy erőlködtem… A rajt előtt megvolt a célom és a motivációm, ám amikor már láttam, hogy nem jön össze, akkor nehéz volt ismét összeszedni magam és ismét a megfelelő szintre jutnom. Az előzetes tervem az volt, hogy legalább kétszázharminc kilométert fussak. Az egyéni csúcsom kétszázhuszonhat kilométer, s mivel elvégeztem a megfelelő edzésmunkát, a formám is rendben volt, a frissítésem is optimálisan alakult, azt gondoltam, hogy most megdönthetem. Sajnos ez egy ilyen műfaj, a sérülés bármikor közbejöhet, de… Rengeteget tanultam ebből a versenyből is.
Az eseményt tekintve milyen egy szlovén országos bajnokság?
A helyszín szuper volt, nem véletlenül néztem ki ezt a versenyt. Egyetlen éles kanyar volt a hat méter széles, teljesen sík, egy kilométer hosszú rekortános pályában, a többi része tökéletesnek bizonyult.
A létszám a magyarhoz hasonlóan itt sem volt túl nagy, ám ami feltűnő volt, hogy a hölgyek hatalmas tempót mentek tizenhárom, tizennégy óráig. Szinte biztos voltam benne, hogy lesz olyan, aki kétszáznegyven kilométer fölé jut, de visszaesett a tempójuk, és volt, aki nem is futotta végig a versenyt.
Ami a férfiversenyt illeti, kifejezetten erősnek bizonyult a mezőny, az első három helyezett kétszáznegyven kilométer fölé jutott. Igazi nemzetközi mezőny gyűlt össze, volt a pályán magyar, szerb, bosnyák, svájci, olasz, német, szlovén, horvát és kanadai versenyző is. A hangulat és a környezet nagyszerű volt, egy országos bajnoksághoz tökéletes.
Nyílván most a legfontosabb, hogy minél előbb teljes mértékben felépüljön, ám ezt követően milyen célokat tűzött ki maga elé az esztendő hátralévő részére?
Hiába voltak nagy terveim a május eleji Mátrabérc Trail-re, sajnos nem tudok menni a sérülésem miatt, nem akarok kockáztatni. A május végi Kinizsi Százason viszont ott leszek, majd júliusban jön egy Asolo100 nevű olasz verseny. Ennek a testvérversenyén, az Etna Extreme – 100 kilometer del Vulcanón már részt vettem, nagyszerű volt, most a másikra is kíváncsi vagyok. Ez egy országúti verseny lesz, komoly motivációm van, remélem minden a tervek szerint halad, én mindent megteszek majd a jó eredményért. Az esztendő második felére is vannak terveim, de azokat majd meglátjuk…
