Ki akart szállni, de a kisördög nem engedte: sérülten is végigfutotta a versenyt

Vajda Zoltán 201.390 kilométert megtéve a férfiak között a nyolcadik lett a koperi huszonnégy órás versenyen, a magyarok között pedig a legjobb eredményt érte el.

A közösségi oldalán írt beszámolója alapján nem volt egyszerű a koperi szlovén huszonnégy órás országos bajnokság keretein belül megrendezett nyílt futam. Kétszáz kilométer fölé jutott, a legjobb magyar férfieredményt érte el, ám nagy árat fizetett…

Ahogy mindig, most is megvolt a tervem, ám ezúttal sajnos nem sikerült megvalósítani – mondta Vajda Zoltán. – Kilencvennégy kilométerig minden remekül ment, majd a vádlim elkezdett fájni, először nem is tudtam eldönteni, hogy mi okozza… Megmasszírozták, majd néhány kilométer múlva újra megfájdult, s azt tapasztaltam, hogy bizonyos tempó felett mindig előjön a probléma. Amikor lassabban haladtam, akkor rendben volt, de amint elértem egy magasabb fokozatot, egyből jött a fájdalom.

Úgy döntöttem, hogy száz kilométerig elmegyek, majd kiszállok, de a kisördög csak ott mocorgott, s azt sugallta, hogy menjek tizenkét óráig… A vége az lett, hogy végigmentem, s utólag tudom, nem volt jó döntés, meg kell tanulni feladni is a versenyt. Azóta már eltelt néhány hét, s még mindig nem épültem fel teljes mértékben.

Fotó: Evary Run

Mi volt az említett terve?

Úgy voltam vele, hogy érjem el a kétszáz kilométert, ez volt a lélektani határ, de ahogy mondtam, már megbántam, hogy erőlködtem… A rajt előtt volt célom és a motivációm, ám amikor már láttam, hogy nem jön össze, nehéz volt ismét összeszedni magam és ismét a megfelelő szintre jutnom. A terv az volt, hogy legalább kétszázharminc kilométert fussak. Az egyéni csúcsom kétszázhuszonhat kilométer, s mivel elvégeztem a megfelelő edzésmunkát, a formám is rendben volt, a frissítésem is optimálisan alakult, azt gondoltam, most megdönthetem. Sajnos ez egy ilyen műfaj, a sérülés bármikor közbejöhet, de rengeteget tanultam ebből a versenyből is.

Milyen volt a szlovén országos bajnokság?

A helyszín szuper volt, nem véletlenül néztem ki ezt a versenyt. Egyetlen éles kanyar volt a hat méter széles, teljesen sík, egy kilométer hosszú rekortános pályán, a többi része tökéletesnek bizonyult.

A létszám a magyarhoz hasonlóan itt sem volt túl nagy, ám ami feltűnő volt, hogy a hölgyek hatalmas tempót mentek tizenhárom-tizennégy óráig. Szinte biztos voltam benne, hogy lesz olyan, aki kétszáznegyven kilométer fölé jut, de aztán visszaesett a tempójuk, és volt, aki nem is futotta végig a versenyt.

Ami a férfiversenyt illeti, kifejezetten erősnek bizonyult a mezőny, az első három helyezett kétszáznegyven kilométer fölé jutott. Igazi nemzetközi társaság gyűlt össze, volt magyar, szerb, bosnyák, svájci, olasz, német, szlovén, horvát és kanadai versenyző is. A hangulat és a környezet nagyszerű volt, egy országos bajnoksághoz tökéletes.

Nyilván most a legfontosabb, hogy minél előbb teljesen felépüljön, de utána milyen tervei vannak?

Hiába voltak nagy cáljaim a május eleji Mátrabérc Trailre, sajnos nem tudok menni a sérülésem miatt, nem akarok kockáztatni. A május végi Kinizsi Százason viszont ott leszek, majd júliusban jön az Asolo100 nevű olasz esemény. Ennek a testvérversenyén, az Etna Extreme – 100 kilometer del Vulcanón már részt vettem, nagyszerű volt, most a másikra is kíváncsi vagyok. Ez egy országúti verseny lesz, nagyon motivál, remélem, minden a tervek szerint alakul.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.