Kíváncsiságból lett szenvedélye a futás

Terepultrákra vágyik az idei Ultrabalaton-győztes női párosának tagja, Hegyi-Sági Adrienn, aki példaértékű hozzáállásával kezeli a versenyhelyzeteket, és olyan hobbiként tekint a futásra, amely kizárólag pozitív élményeket ad.

„Egy kis faluban nőttem fel, ahol a buszmegálló is legalább három-négy kilométerre volt, így mindig is természetes volt a gyaloglás a mindennapjaimban – meséli lapunknak adott interjújában gyerekkoráról Hegyi-Sági Adrienn, az Ultrabalaton női páros győztes csapatának tagja. – A futás mindig is része volt az életemnek, de az első komoly elhatározás kettőezertizennyolcra vezethető vissza. Ekkor döntöttem el, hogy kíváncsiságból felkészülök az első félmaratonira, mert annyi embernél láttam, hogy versenyszerűen fut.”

Az első próbatétel szép sikerrel zárult a toborzási és kiválasztási vezetőként dolgozó budapesti futónak, így a kíváncsiságból szenvedély lett. Egyik verseny követte a másikat, az elsőre 1 óra 51 perc alatt teljesített félmaratoni idő is hamar javult, mivel a budapesti futónő nagyon gyorsan fejlődött.

„Az első félmaratoni után egyből vágytam a következőre. Volt jó pár versenyem, ahol a beérkezés után nem álltam meg, hanem futottam tovább. Egymás után jöttek a jobb időeredmények, és idővel növeltem a távot. Elkezdtem edzővel készülni, a versenyeim azóta tervszerűek és sokkal könnyebbek lettek. Már nem úgy futok, hogy a szívem lüktet a fülemben.”

Az Instagramon @futazadri néven követhető a futó, aki mára számos kezdő futó példaképévé vált. Elmondása szerint a futás neki hobbi, így versenyek előtt sohasem izgul, mivel a sport élete része, nem pedig felesleges stresszfaktor.

„Az ars poeticám szerint a futás az a kikapcsolódási pont, ahol szimplán jól szeretném érezni magam,

s ebben nem ismerek kompromisszumot, elég pragmatikusan állok ehhez a kérdéshez. Ha bármi nehézség adódik verseny közben, megoldandó feladatként kezelem vagy egy jót nevetek rajta. A versenyszellem azonban nagyon keményen él bennem, még ha nem is mások legyőzését szeretem, hanem magát a folyamatot, ahogyan ilyen helyzetben képes vagyok kihozni magamból a legjobbat. Inkább leszek negyedik egy erős mezőnyben, mint első olyan helyen, ahol könnyen jön. Nagyon jó hatással vannak rám azok a futótársak, akik előttem mennek, akiket tisztelek és csodálok. Tudok örülni a sikereiknek, mert ebben osztozni lehet egy-egy erős verseny után. Ha valami nem úgy sikerül, akkor megyek tovább. Lehet, hogy tanulok belőle, de lehet, hogy nincs mit, csak épp úgy jött ki. Nem vesztegetek időt a sebek nyalogatására, az nem én vagyok.”

A harminchét éves futónak és férjének közös szenvedélye a sport, kétezertizenkilencben például közösen futották le a ciprusi maratonit, de szabadidejükben sokat túráznak.

Egyik kedvencük az Országos Kéktúra útvonala, amit azért inkább kocogva, mint gyalogolva teljesítenek, mert szerintük így könnyebb. Hegyi-Sági Adrienn a túrázásokon szerzett tapasztalatait terepversenyeken is kamatoztatta, olyan neves hazai megméretéseken állt már rajthoz, mint a Mátrabérc vagy a Piros 85, ami az egyik legkedvesebb versenyemléke is egyben még 2019-ből.

„Alig pár héttel a verseny előtt neveztem be, és kevés tapasztalatom volt ilyen hosszú távon. Csodálatos élmény volt elvárás nélkül futni, egész nap terepen lenni, újfajta nehézségeket leküzdve új emberként célba érni. A legbüszkébb azonban minden kétséget kizáróan a Takács Erzsébettel aratott idei női páros UB-győzelmünkre vagyok.”

Az amatőr futónak további versenycéljai is főleg terepen és az ultramaratoni távokon vannak. Jövőre a Madeira Ultra Trailen indul, de nagyon szeretné a legrangosabb magyar versenyt, a Salomon Ultra Trail Hungaryt is teljesíteni, nagy álma pedig a legendás UTMB-n való részvétel. Az edzéseit is a céljaihoz mérten mindig becsületesen elvégzi az OP Running Team tagjaként, még akkor is, ha épp nincs kedve, de elmondása szerint az ülő munkája miatt mindig várja már, hogy a nap végén mozoghasson.

„Amióta futok, megváltozott az önismeretem. Jóban vagyok önmagammal. Más a testemhez való hozzáállásom, és a kitartásom is fejlődött, amely sokszor segít egyéb helyzetekben is. A türelem még messze nem forrt egybe velem, de egy kicsiny szikra talán megvan. Most már nemcsak a célok megvalósulását értékelem, hanem a hozzá vezető út kemény és könnyedebb pillanatait is. Kiegyensúlyozottabb vagyok, ami nem az én keresztem, azt nem cipelem, igyekszem kizárni a negatív dolgokat az életemből. Véleményen szerint mentálisan kell a legerősebbnek lenni. A futásnak köszönhetően rengeteg közös élményben volt részem a barátaimmal és a férjemmel, akivel így minőségi közös időt tudunk együtt tölteni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.