Legyőzte a rákot, irány a New York-i maratoni!

Egy 34 éves kanadai férfi, Jonathan Bradnam a futásban erőt merít abból, hogy kétszer is sikeresen megküzdött a rákkal, most pedig a New York-i maratonin szerepel.

Az Abbott World Marathon Majors sorát a New York-i verseny zárja november 7-én, legalább egy különleges emberrel a rajtolók között.

Mindenkinek megvan a maga története, ám a tanárként dolgozó Jonathan Bradnamé tényleg bemutatásért kiált: kétszer is legyőzte a rettegett betegséget, a rákot, most pedig egy tanárokból álló csapat tagjaként áll rajthoz a New York-i eseményen – mutatja be a sztoriját a Canadian Running Magazine.

A tortúra 2016-ban kezdődött, amikor focizás közben furcsán érezte magát. Aztán az orvosnál kiderült, hogy agresszív hererákja van, ezért már másnap műtőasztalra került.

Csakhogy a kór átterjedt a hasüregére, így kemoterápiát kapott. Három kezelés után úgy tűnt, rendben lesz, az orvosok rákmentesnek nyilvánították, ám itt nem ért véget a harc.

Fotó: runningmagazine.ca

Rendszeresen kontrollra járt, és a 2018-as vizsgálatok során pajzsmirigydaganatot diagnosztizáltak nála. Ezt követően nemcsak eltávolították a pajzsmirigyét, hanem radioaktív jódkezelést is kapott. Ebben az időszakban döntötte el, hogy futni kezd, és nem teketóriázott, már az elhatározás másnapján cipőt húzott.

Hobbifutóhoz és rákból kigyógyuló emberhez képest ambiciózus célt fogalmazott meg: szeretett volna minél hamarabb 20 perc alá kerülni 5 km-en. Bár ő is merész tervnek érezte, a plakátról kinézett versenyen tényleg befutott 20 perc alá, majd ezen felbuzdulva egyre több munkát fektetett bele, hogy hosszabb távokon is jó legyen.

A 2020-ban a kanadai Londonban rendezett That Dam Hill nevű versenyen egészen pazar, 2:39:31-es idővel, új versenycsúccsal győzött a klasszikus távon. Még értékesebbé válik az eredmény, ha tudjuk, a lábára kapott neuroterápia a sétát is nehézkessé tette.

Jonathan Bradnam azóta egy rákellenes szervezet nagykövete lett, az iskolájában futóklubot alapított, most pedig tanárok alkotta csapat tagjaként szerepelhet a nagy presztízsű New York-i maratonin.

„Egyértelműen felhasználok néhány negatív tapasztalatot a futásban – mondta a férfi. – Azt mondom magamnak, hogy szenvedsz, de a múltban sokkal többet szenvedtél, ez most csak átmeneti. Úgy csatornázom be az átélt tapasztalatokat, hogy olyasmit vigyek véghez, amelyre talán másként nem lennék képes.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A shintyben mindent szabad, de a labdát rúgni tilos!
Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.