Lubics Szilvia nagyszerűen szerepel az antarktiszi futóversenyen

Előzni szinte nem is lehet, a bot inkább árt, mint használ, de gyűlnek a kilométerek, félidőben a magyar futó vezet.

Nos, a képen látható búvár nem más, mint Lubics Szilvia, aki, mint tudjuk, nem búvár, hanem ultrafutó, mégpedig igazán sikeres, és most éppen az Antarktiszon rója a köröket a hatnapos versenyen. Férje, Lubics György Argentínáig elkísérte, de tovább már nem volt lehetősége menni, és most itthonról számol be az eredményekről, Szilvi igazán dolgos hétköznapjairól.

Félidőben, azaz három versenynap után a magyar futó 92.3 kilométerrel vezet a versenyben, mintegy háromezer méter az előnye.

A végső cél a 250 kilométer lenne, de a részeredményt tekintve vélhetően erre senki sem lesz képes (az eddigi 30 kilométeres átlag is hihetetlen teljesítmény, pláne „búvárként”), a győztes így az lesz, akinek a hat nap után a legtöbb kilométer áll a neve mellett.

Hogy milyen az Antarktiszon futni? Íme, kis ízelítő, még az első napról.

„Nagyon mély volt a hó, és végig esett is, az első hibám mégis az volt, hogy vittem botot. Azt pedig az első 100 méteren kb. ötször nyelte el a hó… Amikor eldöntöttem, hogy ez így nem lesz jó, mert több gondom van vele, mint amennyit használ, akkor lefagyott kézzel próbáltam összecsukni – azt a botot, amit normál esetben is nehezen tudok –, amivel csomó időm elment. Ennek köszönhetően bekerültem egy lassú zónába. Előzni nem lehet, illetve csak nagy nehézségek árán, mert amint kilépsz a kitaposott nyomvonalból, azonnal eltaknyolsz, mert combig süllyedsz a hóban” – írta közösségi oldalán Lubics Szilvia.

A versenyen Roskovics Miklós is indult, ő egyelőre az ötödik helyen áll.

Fotó: Racingtheplanet/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az előírt napon nincs mese, edzeni kell! – Bátyai Évának a futóverseny a fesztivál
Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.