Magyar dicsőség a Badwateren

Tavaly Lubics Szilvia indult az amerikaiak legendás, 217 kilométeres ultrafutóversenyén, a Badwateren, s lett negyedik a női mezőnyben, az idén Roskovics Miklós futott a pokoli úton, s ért célba kilencedikként.

Különösebb csinnadratta nélkül készült fel, majd utazott el az Egyesült Államokba, s futott a legendás embert próbáló ultratávú versenyen, a Badwateren a magyar hosszútávfutó, Roskovics Miklós. A kiváló sportember a 217 kilométeres távot 31:33:09 óra alatt teljesítette, és ezzel az időeredménnyel az igen tekintélyes kilencedik helyet szerezte meg a férfimezőnyben. Az élen az olasz, ám amerikai színekben induló ultrás, Michele Graglia végzett, ő 24:51:47 óra alatt ért el a Whitney Portalhoz.

A magyar futó sikerének értékét növeli, hogy kiváló ultrafutók (így például Osvaldo López) nyomában teljesítette a pokoli körülmények között zajló versenyt. A Death Valleyben, azaz a Halál-völgyben a júliusi rendezés időszakában éjjel negyven, napközben akár ötven Celsius-fok fölé is kúszhat a hőmérséklet, ráadásul a kiszáradt medencében, a kő- és sósivatagban minden napszakban megállás nélkül fúj a forró szél. Ezenkívül az is nagy szó, s magyar dicsőség, hogy Roskovics Miklóst zömében csak „hazai pályán” futó, azaz amerikai színekben induló, valamint egy ausztrál versenyző előzte meg, úgyhogy az idén a férfiak között ő volt az első, aki Európából érkezőként lépett át a célvonalon.

(illusztráció: Spartathlon magyar csapat/Facebook)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.