Már 150 éve futnak délről északra

Ha pontosak a források, 1871-ben tették meg először a Land’s End to John O’Groats több mint 1400 kilométeres távját, amely a legdélibb ponttól a legészakibbig szeli át Nagy-Britanniát.

Nemrég az Ultrabalaton magyar rekordere, Tóth Attila virtuális kihívása irányította rá a figyelmet egy egészen nehéz vállalkozásra, a Land’s End to John O’Groats kalandra.

A LEJOG (vagy ha északról délre teszik meg, akkor JOGLE) tulajdonképpen Nagy-Britannia átszelése, futva kell eljutni a legdélibb ponttól a legészakibbig. Tóth persze a koronavírus-járvány által különösen sújtott szigeteken nem indult neki a hagyományos útvonalnak, hanem a környezetében tette meg a 875 mérföldet, azaz 1408 kilométert.

Ez egyébként a klasszikus táv, amely a valóságban nagyrészt főutakon vezet, ezért sokakat el is riaszt a teljesítésétől. Sokan emiatt akár másfélszer hosszabb, ám biztonságosabb útvonalat választanak, és 2-3 hónapot sem sajnálnak rá.

A LEJOG sokféle műfajban ihlette már meg a kalandvágyókat, a kerékpározáson és a futáson kívül kerekesszékkel, gördeszkával, motorral, stoppolva vagy éppen lóval (!) is legyűrték a kilométereket.

A Runner’s World összefoglalója szerint először 1871-ben tették meg a távot, mégpedig egy testvérpár, John és Robert Naylor, míg az újabb teljesítőre 1960. januárig kellett várni. Akkor Barbara Moore északról délre haladva 23 nap alatt lesétálta a távot, televíziós kamerák kereszttüzében érkezett meg Land’s Endbe.

Egy hónappal később már versenyt szerveztek, amely csalásoktól sem volt mentes, ráadásul a nagyjából 700 indulóból 150-en már az első napon kiestek. A kevesek egyikeként Jimmy Musgrave teljesítette a távot, mégpedig 14 nap, 14 óra és 32 perc alatt, míg a női győztes Wendy Lewis két nappal később ért be – ezer-ezer fontot nyertek, amelyből akkortájt egy ház is kijött.

A csúcsot sokáig Richard Brown tartotta 1995-ből, míg Andi Rivett 2002-ben át nem írta. Csakhogy a 9 nap, 2 óra és 26 perces űrteljesítmény némi gyanakodásra adott okot, hiszen egyrészt egynapnyit faragott a korábbi legjobb eredményből, másrészt nem volt kellően bizonyítható, hogy valóban megtette a távot.

Bár teljesítményét hivatalosan is elismerték, mások petíciót is indítottak azért, hogy a más jegyzett eredményt felmutatni nem tudó férfit töröljék a LEJOG történetéből.

Dan Lawson produkciójához bezzeg nem fér kétség, tavaly augusztusban 9 nap, 21 óra, 14 perc és 2 másodperc kellett a brutális teljesítmény véghezviteléhez. A brit férfi már korábban is próbálkozott, ám akkor fel kellett adnia a versenyt.

Akármennyire is tönkretette a 2020-as évet a járvány, mondhatni, a LEJOG-on sűrű programot bonyolítottak, hiszen nemcsak a férfiak, hanem néhány héttel korábban a nők között is új rekord született, az ultrafutó Carla Molinaro 12 nap, 30 perc és 14 másodperc alatt (egy nappal a születésnapja után) ért célba.

A brit sportoló jól követhetően dokumentálta a kísérletét, így azt is megosztotta a közösségi oldalán, hogy napi 12-16 órát futott. A kihívás mértékét jól jelzi, hogy a 9. napon arról posztolt, még a füle is fáj a futástól…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

UTMB-specifikus edzéseket végez, ám még kétséges az idei versenynaptára
Idén is sokat versenyez, négy fő célt tűzött ki maga elé
Úgy érzi, jobb lehet mint tavaly, és képes egy új egyéni csúcsra is az Ub-n
Még izgalmasabbá tenné a gördeszkázást a népszerű brazil extrémsportoló
A legdurvább túrázós történet: bicskával vágta le a karját, hogy élhessen

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.